Berta Sándor

A Qualcomm-NXP üzlet is része a ZTE-alkunak?

Úgy tűnik, hogy Kína nem fogja tovább megakadályozni az NXP felvásárlását a Qualcomm által.

A Bloomberg azt írta, hogy előrelépés történhet a Qualcomm Inc. - NXP Semiconductors NV tranzakcióban, mert a kínai hatóságok engedélyezhetik az üzletet. Az ázsiai állam versenyfelügyelete ismét vizsgálni kezdte a több tízmilliárd dolláros tranzakciót, ami mindenképpen jó hírt jelent az elmúlt hónapok állóháborújához képest. Az utóbbi az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi vitáknak volt köszönhető. A hír hatására mindkét vállalat részvényeinek ára emelkedett, az NXP részvényeié 12 százalékkal, a Qualcommé 2,7 százalékkal.

Az üzlet egyébként már 2016 októbere óta húzódik. Akkor derült ki, hogy a Qualcomm megvásárolja az európai vetélytársát. Tavaly júniusban Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa közölte, hogy aggályai vannak a tranzakcióval kapcsolatban. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az átadás-átvétel 2017 végéig lezárulhat, a legújabb határidő május 25.

A mostani fordulópontot az jelenthette, hogy Donald Trump amerikai elnök néhány nappal ezelőtt jelezte, hogy a kínai elnökkel együtt igyekszik megoldást találni a ZTE kínai gyártóval kapcsolatos problémára. Kína engedélye a Qualcomm-NXP üzlet szempontjából döntő fontosságú.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!