Berta Sándor

ARM processzoros számítógépek - elégedetlen a Microsoft

Az első modellek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A Snapdragon chipes masinák borzasztó lassúak, cserébe viszont drágák.

A Microsoft egyáltalán nem elégedett az Always Connected PC-knek nevezett készülékekkel, ezért távolságtartóbb lett a Qualcomm chipgyártóval és annak Snapdragon rendszerchipjeivel szemben. Ezt megerősítették a Microsoft illetékes vezetőjének, Erin Chapple menedzsernek a szavai is.

Az első tesztek alapján a teljesítménykülönbségek sokkal nagyobbak voltak az előzetesen vártnál és problémát jelentenek az első készülékek árai is. A Hewlett-Packard Envy X2 március közepe óta kapható és a bevezető ára 1000 dollár, amiért cserébe az eszköz csak 12,3 hüvelykes Full HD felbontású kijelzőt, 4 gigabájt memóriát és 128 gigabájtos háttértárolót kínál.

Az sem vet jó fényt az új termékekre, hogy hónapok óta nem lehet tesztelni azokat, ez csak akkor változik majd meg, ha sikerült kiküszöbölni a teljesítménnyel kapcsolatos nagyobb problémákat. Más cégek a tesztek elvégzését a jelenlegi problémák miatt hosszabb ideje visszatartják. Problémát okoz az is, hogy a nagyobb teljesítményű SoC-okat kínáló cégek sem igazán támogatják a platformot, így könnyen előfordulhat, hogy a jövőben az Always Connected PC-ket klasszikus x86-os processzorokkal és megfelelő modemekkel látják majd el.

A kiszivárgott információk tükrében érthető, hogy miért nyilatkozták a Dell illetékesei február közepén azt, hogy az ilyen termékek piacra dobásával még várnak és egyelőre azt figyelik, hogy mennyire lesznek sikeresek az új modellek. Rámutattak, hogy a Microsoftnak eddig számos sikertelen kísérlete volt, elég csak a Windows RT és a Windows Phone operációs rendszerekre gondolni, s kiemelték azt is, hogy tisztázatlanok a teljesítménnyel és az üzemidővel kapcsolatos adatok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #36
    Most jött ki az áprilisi nagy updae néven emlegetett elmebaj. Lényegében lecseréli a windowst. Azért tartott addig. Egy átlaguser gépének erőforrásait és idejét már ott tartunk, hogy jobban igénybeveszi a fissítés, mint a felhasználás. Kabaré az egész.
  • mortep #35
    Ahogy mondod, framework hátán framework, ezeket mind ápdételni, telemetria, security... s közben megy a marketingszöveg: kevesebbel beéri mint a 7es... persze.

    Apropó update: tegnap este odaraktam telepítsen minden frissítést a hölgy laptopján, nemegészen 19 órától egészen fél egyig frissített... 5+ óra, feltételezem a frissítést is frissítette.

    Linux mint alatt egy distrib-upgrade lefut nagyonmax egy óra alatt (nem sima upgrade!), osx alatt még kevesebb. Ezek után ma délelőtt bejelentkezéskor azzal fogadott hogy HI, just only sereval minutes...

    Szerencsére viszonylag keveset kell ablakozzak, nagyon jól megvagyok macbook proval és egy Phenom II x3 által futtatott linux mint-el
  • Andrevv #34
    Igazából a W10 már nem is egy operációs rendszer, hanem csak egy szolgáltatás, ők is így nevezik. Ezzel csak az a baj, hogy nekünk egyre kevesebb beleszólásunk van, mindent a M$ akar irányítani, az van amit ők akarnak és nem az amit te. Megtöltik csomó fölösleges vacakkal a gépet, de valójában az emberek többségének bőven elég lenne az XP is ha a fejlesztők nem pártolnának el tőle.
    21. század ide vagy oda, de az már elég gáz, hogy egyre inkább háttérbe kerülnek az optimalizálások, helyette minden egyre lassúbb, csak mert a fejlesztők azt hiszik, hogy ha 77 frameworkon keresztül fut a program, az már modern és faja, valójában semmi pluszt nem nyújtanak. Ki a francot érdekel, hogy a Windows programok félig áttetszőek-e vagy sem? Nincs az a normális ember akit ez ne hagyna hidegen. Ilyen baromságok miatt frissítgetik a Windowst, hát kösz. Gyakorlatilag RAM-nak használják az SSD-t, le sem tesztelik a dolgokat merevlemezen, pusztító pocsék programok készülnek, pocsék rendszerre, ez van.
    Most éppen azt a feladatot kaptam, hogy minden ügyfelünknél kapcsoljam ki az update-et ahol W10 van, nagyon sok munkaidő elvész a semmibe miatta, legutóbb több gép el sem indult, ezekre min W7-et kell rakni ASAP. Hamarosan pedig ha minden jól megy, át fog kelleni térni valamilyen Linux-ra. Ha most valaki azt mondja, hogy ezért sem a Windows a hibás, akkor az nagyon más világon él.
  • mortep #33
    Lehet h. felesleges de akkoris leírom.

    Akárhányszor írhatod, akkor is hülye a windows. Akinek valamilyen okból nincs ssdje az dögöljön meg?

    Mai napi eset: egy közeli ismerősöm megkért segítsek neki a laptopját bekötni/beállítani kivetítőre, előadása lesz, óvónő - nem egy power user. Mondom oké, útba esik,megoldom. A vas nem éppen új, Dell i3 3gen/4 GB ram/hdd/win10, nemtom melyik ver. de úgy rémlik, mindegyik bőven benne van a min. sys. req.-ben leírtaknak.

    Csatlakoztattam a projektort, minden oké, indítom nyamvadt pptx-et, megy, pár perc múlva előugrik az important updates ablak, fsza. Beállítom h. not now, Friday 15:00. ppt-t újrapróbáljuk, minden megy, zsír. Már állnék ki a parkolóból, csöng a telefon, hogy vmi bibi van. Kiderült, stick-ről egy közel 500 slide-os, képekkel teletüzdelt ppt-t próbáltak indítani, az os lefagyott. Mondom, egy prezentáció elkészítésének nem ez a módja. Reset, indul a win és előugrik kék ablak: windows iz ápdéting, dont turnoff cómputer. Mikrószofték bekphatják bő nyállal, de komolyan...
    Utoljára szerkesztette: mortep, 2018.05.10. 18:19:49
  • Ellaberin #32
    Abszolut nem volt / van. A Telemetria-t a Win10 hozta. Most se lenne vele baj, ha nem lenne ennyire "agresszív" - főleg úgy, hogy naponta eljátssza.

    @grobs #31

    Egy "workstationnél" mára nyilván elvárás az SSD, ez evidens. Viszont az nem, hogy az operációs rendszer miatt legyen az, szóval a "nem a Windows a hülye", nálam nem áll meg.
    Más: Sajnos a SSD árak teljesen elszálltak az elmúlt két évben, pedig addig elég jó tempóban csökkent a bit/Ft hányados. Sajnos nem csak a munkában zavarhat, hogy úgy szöszöl a géped, hogy arra "ráérne" máskor is és azt előadja naponta. De mint írtam én is beadtam a derekam: vettem egy 250 gigás ssd-t a winnek. ;)
  • grobs #31
    Mint írtam nem a windows a hülye. Ezt a gépet így üzemeltetni hülyeség. Nekem van egy hasonló céges gépem (i7, 32GB) soha nem volt vele sebesség problémám. 2 ssd van benne, egy 256GB-os és egy 512GB-os.

    Egy 256-os ssd kb. 2 órányi munkadíjad lehet. Mennyi időd megy el nap mint nap a lassú hdd miatt?

    Egy multinak dolgozom külsősként. Policy miatt saját géppel nem érhetek el DB-t, úgyhogy kaptam tőlük egy laptop-ot. Amikor megláttam, hogy hdd-vel adták viccesen megjegyeztem, hogy ez így mókás lesz. Azonnal kértek nekem egy másik, azonos típust ssd-vel. Mint kiderült egy ideje már ők is csak ssd-vel vesznek gépet, csak amit kiírtak nekem az még váltás előtti volt (6 éves típus). 2018 van, egy workstation elengedhetetlen része az ssd.
  • mortep #30
    Win 7nél mintha ez nem lett volna ennyire problémás, de lehet hogy ez csak szubijektív meglátás
  • mortep #29
    A indulást a power gomb megnyomásától mérem, (nyílván néhány mp boot és előtte nem a windows sara de nem akkor kezd betölteni mikor megjelent a win-logo) akkor tekintem befejezettnek amikor leállt a lemezműveletekkel és várja a parancsot.
  • mortep #28
    Köszi a tippet... mikor lesz kedvem, s időm nekifogok bütykölni vele
  • mortep #27
    Bszki nem saját gép, hanem céges, saját zsebemből nem fogok beruházni ssdbe, és igen, a windows a hülye mer igazán megkérdhetné hogy van vmi sürgős dolgod vagy foghatok neki telemetria-indexelés-update-bocifarkatudjamicsoda műveletnek, ami 100% lefoglalja a hddt...