Berta Sándor

Jönnek a gondolatokkal irányítható számítógépek

Egyre közelebb kerülünk a gondolatvezérléshez, viszont napjaink rendszerei még nagyon lassúak.

A Neurable nevű neurotechnológiai cég gyakorlatilag elavult eszközként tekint az egérre, a billentyűzetre és az érintőképernyőre. A vállalkozás jelenleg egy sisakszerű agy-számítógép interfészen dolgozik, amely egy EEG-készülékkel működik, s képes kiolvasni és a gyakorlatba átültetni az emberek gondolatait. Már egy mozdulatra vagy szóra való gondolás mérhető módon megváltoztatja az elektromos agyi aktivitást. Ramses Alcaide, a Neurable alapítója és első embere közölte, hogy a rendszer nem reaktív, hanem proaktív módon működik, vagyis már akkor ki tudja olvasni az információkat az agyból, amikor valaki még nem is tudja, hogy valamit tenni fog.

A tudósok már évtizedek óta a technika megalkotásán fáradoznak és az elmúlt években komoly előrelépéseket értek el. Laboratóriumi körülmények között már nagyon jól működik az, hogy az emberek kizárólag a gondolati erejüket használva szövegeket írnak le vagy protéziseket mozgatnak. Ugyanakkor a folyamatok még nagyon lassúak és szinte mindegyik jelenlegi agy-számítógép interfészhez szükség van egy diódákkal ellátott nedves gélpántra, amelyet az illetőnek el kell helyeznie a fején. Vagyis mindez még nem egy olyan technika, amellyel az ember csak úgy kényelmesen közlekedne a városban vagy a számítógépe előtt játszana. Ráadásul a jelenlegi rendszerek nem csupán kényelmetlenek, de nagyon drágák is - főleg az átlagfelhasználók számára.


A Neurable fejlesztése sokkal kényelmesebb a jelenlegi megoldásoknál, nincs hozzá szükség különleges gél használatára sem, a fej tetején elhelyezett elektródák száraz bőrön is alkalmazhatók. A rendszerbe integrálták az SMI nevű vállalat technikáját, amely kiértékeli a viselő szemmozgásait. A legújabb változat pedig már egy apró szerkezet, amely a fülben hordható. Egyelőre nem ismert sem az új változat ára, sem a pontos megjelenési dátuma, de különleges játékcsarnokokban virtuális valóság játékok közben már néhány érdeklődő kipróbálhatta az eszközt. A Neurable az Estudiofuture nevű spanyol virtuális valóság társasággal közösen kifejlesztett egy számítógépes játékot, amelyben tesztelhető a technika és a külső fejlesztők is hozzáférhetnek egy előzetes verzióhoz, amelynek segítségével további játékokat, alkalmazásokat és más programokat készíthetnek.

Alcaide hangsúlyozta, hogy a rendszer előnye az, hogy mindenki számára nyitott, legyen szó öregekről vagy fiatalokról, profi vagy kezdő játékosokról. Senkinek sem kell kézikönyvet olvasnia, a készülék közvetlenül az agyból szedi össze a szükséges információkat. A viselővel kapcsolatos finomhangolás mindössze néhány perc alatt megtörténik.


A hardver mellett a szoftver is fontos. Az agyi tevékenységet a használt mesterséges intelligencia elemzi ki és alakítja át parancsokká. A mesterséges intelligencia megtanulja, hogy hogyan néz ki a felhasználó agya akkor, amikor összpontosít. A P300 nevű különleges agyi jelet hét elektróda méri. Ez a jel akkor jön létre, ha valaki például meglepődik valamin, illetve újra felismer valakit vagy valamit. A Neurable mellett a Rythm nevű startup is az úttörők közé tartozik. A Rythm feltalált egy EEG-fejpántot, amely képes álmodás kőzben mérni az agyhullámokat, majd az alvásciklus megfelelő szakaszában megnyugtató zörejeket és zajokat lejátszani.

A terület iránt rendkívül sok vállalat és üzletember érdeklődik. Az előbbiek között van a Nissan és a Facebook, míg az utóbbiak között Elon Musk. A különböző víziók helyett Alcaide viszont nagyon is realista módon gondolkodik és úgy vélte, hogy a rendszerük legnagyobb felhasználási lehetőségei nem a számítógépes játékokban lesznek, hanem teljesen "unalmas" alkalmazási területeken, például a gyárakban. Elképzelhető például, hogy egy munkás egy biztonságos helyről gondolatvezérléssel irányít egy ipari robotot. A Neurable az emberek közötti kommunikációt is forradalmasíthatja, hiszen a gondolatátvitel valósággá válik. Erre példa lehet a szöveges üzenetek elküldése. Egy ilyen technika hatalmas lehetőségeket adna többek között a mozgáskorlátozottaknak.

Fontos ugyanakkor, hogy a technika még nagyon a kezdeti szakaszban van, Alcaide éppen ezért arra számít, hogy lesz ellenállás az emberek részéről az agy és a számítógép összekötésével kapcsolatban. De korábban ugyanezt megéltük a hitelkártyás online vásárlás és más új technikák kapcsán is. Amint a felhasználók érzékelik majd az előnyöket, csökkenni fog az ellenállásuk. Ezenkívül a rendszer csak olyan specifikus agyhullámokat olvas ki, amelyek egy konkrét tevékenységet kötnek össze egy konkrét környezettel. A bizalom megszerzése és megtartása elsődleges lesz. Bár a technikával nagyon sok dolog megvalósítható, de a Neurable nem szív majd le olyan információkat, amelyek a megosztáshoz túlzottan személyesek lennének.

Tudósok már 2014 júniusában bemutatták, hogy a gondolat által vezérelt repülés megvalósítható. Dr. Florian Holzapfel, a Müncheni Műszaki Egyetem professzor és munkatársai az Európai Unió által támogatott Brainflight nevű program keretében vizsgálták, hogy miként működhet a gondolatok által vezérelt repülés. Elon Musk pedig tavaly áprilisban jelezte, hogy közvetlenül az agyból olvasná ki a gondolatokat. Ehhez egy új céget is létrehozott, amely a gépek uralmának elkerülését célozza, mégpedig az ember és a gépek közötti telepátia lehetővé tételével.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #8
    Lasd az elozo mondatot:

    Das helmartige Gerät funktioniert per EEG, weil schon die Vorstellung einer Bewegung oder eines Worts messbare Veränderungen der elektrischen Hirnaktivität auslöst. "Das System arbeitet nicht reaktiv, sondern proaktiv", sagt Neurable-Gründer und Chef Ramses Alcaide. "Es kann die Information aus dem Gehirn schon ablesen, bevor ich überhaupt weiß, dass ich etwas tun will."

    Szoval picit csusztatott. Egyszeruen csak a gondolat felismereserol van szo. Ekkor mar a tudati szinten van, csak nem indult meg a motorikus vezerles. Mondjuk tipikusan ezek azok a gondolatok, amik meg atmennek egy tudati szuron, hogy tenyleg kikuldhetoek-e vegrehajtasra. Ilyen az, hogy pl. valaki azt gondolja, hogy legszivesebben agyonutne valakit, de persze nem akarja es nem is fogja megtenni. Na most a fenti rendszer csak azt erti, hogy az illeto agyon akarja utni a masikat es mar hajtja is vegre... Nem igazan nyero, de a hibas felismeresi szint egyik mellekhatasa. A Forbidden Planet cimu osregi (1956-os) scifiben pont egy ilyen mernoki hiba irtotta ki az osi idegen civilizaciot es kishijan a fohosoket is.
  • paragic #7
    Az idézett mondat szerint: "Es kann die Information aus dem Gehirn schon ablesen, bevor ich überhaupt weiß, dass ich etwas tun will." vagyis már akkor ki tudja olvasni az információkat az agyból, amikor valaki még nem is tudja, hogy valamit tenni fog.
    Én nem tudom eldönteni, hogy ez tényleg így van-e, de Alcaide ezt mondta.
  • kvp #6
    Az, ha egy embernel meg nincs tudati szinten egy tevegenyseg, akkor nem igazan olvashato ki semmi, mivel meg a tevekenyseg szandekanak a jelalakja sem jelenhetett meg. Max. arrol van szo, hogy hamarabb reagal mint az izomzat. A konkret pelda is pont errol szol, tehat a mozgasi jel gondolatanal (a mozgas szandekanal) reagal, nem varja meg azt sem amig tenyleges mozgasi idegjel lesz az adott gondolatbol. Erdekes, de az osszes neminvaziv (tehat nem beultetett elektrodas) gondolatvezerles alapu kiserleti rendszer ezt hasznalja. A problema altalaban az, hogy amig csak ket allapot van, addig altalaban nagyon jo, de minel tobb eltero tevekenyseg mintaja van benne, annal pontatlanabba valik ezek elkulonitese. (mivel a pontos agyi aktivitas helyett csak teruleti aktivitas ertekeket mer, kb. mint egy szamitogep cpu homsersekletebol megondani hogy mit gepel eppen a tulaj, magat a gepeles tenyet meg konnyu felismerni, de a karaktereket mar nem nagyon menne)
  • Macropus Rufus #5
    és lassan de biztosan meg lesz a Gondolat rendőrség (1984). És még csak nem is kell erőszakosan rávenni az embereket arra, hogy használják. Ez lesz a menő/trendi stb...
  • Macropus Rufus #4
    ez jogos. De sajnos tudjuk, hogy ez egy minorítás lesz a használat terén.
    Sokkal több zsét jelent, ha tudom is mire gondolsz amikor pl. egy reklámot olvasol/nézel. ÉS ez alapján be tudlak árazni, hogy téged mi is érdekel. És lás csodát csak olyan reklámokat fogsz kapni ami 100%-ban érdekelni fog téged.

    Amit írtál annak lenne értelme. De tényleg. Van ismerősőm SM betegséggel és eléggé nehézkesen megy neki a mozgás. Szóval neki sokat segítenie. De a meglátásom az amit feljebb írtam. Ne legyen igazam...
  • Cat #3
    Ha mozgássérült lennél, aki elvesztette a fél karját, és kap egy így irányítható protézist, másképp gondolnád.

    A technológiának rengeteg ésszerű és nagyon is szükséges használati esete van.
  • Skylake #2
    Tökéletes, még egy eszköz amivel az emberek magánszférájának újabb nagy területe átadható piaci cégeknek, és ellenőrizhető kormányzatok számára. Csodálatos! Tényleg, egyszerűen ez az út a technológiai szingularitás felé egyenlő azzal, hogy életünk minden egyes kib*szott pillanata, amit ébren töltünk profilírozva lesz. Taps! Ez kell nekünk, b*zmeg!

    Egy kérdésem lenne e fantasztikus karácsonyfadísz innovátorai felé: a technológia mennyiben egyeztethető össze az ehhez képest messze primkóbb, de fingsz*gú primitívségében nagyon is szükséges GDPR szabályozással, már ha itt Európáról van szó. Mert hogy ez a cucc ebben a formában (szerencsére) úgy sz*rja telibe bármilyen adatvédelmi célhoz kötöttséget kodifikáló jogszabályt, mint az állat.
  • paragic #1
    "a rendszer nem reaktív, hanem proaktív módon működik, vagyis már akkor ki tudja olvasni az információkat az agyból, amikor valaki még nem is tudja, hogy valamit tenni fog"
    Más szóval a szabad akarat csak illúzió.