Berta Sándor

Tiltani fogják az illegális streameket Nagy-Britanniában

Az internetes közvetítések területén véget érhet egy korszak, melynek főleg a focirajongók nem fognak majd örülni.

Az Európai Labdarúgó-Szövetség (UEFA) arra kötelezte a brit internetszolgáltatókat, hogy azonnal tiltsák le az illegális streameket és az azokhoz való hozzáféréseket. A Premier League esetében már alkalmazott modellt hamarosan egész Európában bevezethetik. A brit internetszolgáltatók a jövőben kötelesek lesznek minden hozzáférést megakadályozni az illegális élő streamekhez. Az intézkedés egyaránt érinti a Bajnokok Ligája és az Európa Liga mérkőzéseket, amelyeket gyakran több ezer illegális forrás sugároz a világhálón honlapok, a Kodihoz készült kiegészítők és prémium IPTV-k segítségével, mindez pedig jelentős mértékben csökkenti a televíziós és stream-jogok értékét. Korábban a Premier League már bevezetett egy hasonló szigorítást.

A szigetország távközlési társaságai - a TalkTalk kivételével - nem igazán tiltakoztak az új intézkedés ellen, míg a Brit Legfelsőbb Bíróság egyik bírója "nagyon hatékonynak" nevezte azt. Kiderült az is, hogy eddig az alkalmazott módszer jól vizsgázott, hiszen egyáltalán nem került sor legális tartalmak blokkolására. Az intézkedést a hat legnagyobb brit internetszolgáltató - a British Telecom, a Virgin Media, az EE, a Plusnet, a Sky és a TalkTalk - hajtja majd végre 2018. február 13-tól egészen május 26-ig.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • yamato41 #1
    Volt már ilyen felbuzdulás. Tartott vagy két fordulóig...