Gyurkity Péter

Nagyobb kijelzővel jön a HTC U11+

A telefon mérete azonban nem változik – immár néhány kép is látható erről.

A HTC soron következő fejlesztéséről már több alkalommal olvashattunk, így a terület iránt érdeklődők jól tudják, hogy a megjelenés közel van, mint ahogy az is sejthető, hogy nagyjából mi kap majd helyet a burkolat alatt. Most néhány újabb részlet és képek láttak napvilágot a készülékről.

A tajvani gyártó zászlóshajója 5,5 hüvelykes kijelzővel jelent meg még májusban, ezt azonban most egy 5,99 hüvelykes példánnyal fejelnék meg, mégpedig úgy, hogy közben a telefon fizikai mérete csak minimálisan változna. Ennek érdekében az előlapi keretet is alaposan leszorítják, míg a felbontás ezúttal 1440 x 2880 pixel lenne, 18:9-es képátlóval. Az akkumulátor egy kereken 4000 mAh-s példány lenne, ez nyilván a nagyobb étvágyat hivatott ellensúlyozni, hogy a telefon kellő eséllyel vegye fel a versenyt a rivális megoldásokkal, legyen szó az LG V30-ról, vagy akár a Samsung Galaxy S8-ról.

Más források szerint az U11+ a Snapdragon 835 chipet kapná meg, 4 vagy 6 GB RAM-mal, egy 12 és egy 8 megapixeles kamerával, valamint az Android 8 Oreo verzióval. Időközben képek és egy rövidebb videó is felbukkant a világhálón, így már a külsőt is közelebbről szemügyre vehetjük, meggyőződve a hagyományos 3,5 mm-es jack hiányáról – ezt itt is az USB Type-C váltaná le. A fizikai méret állítólag 158,2 x 74,6 x 9,1 mm lenne, ezt azonban nyilván csak a hivatalos bejelentés révén igazolhatjuk majd vissza.

A HTC november 2-án kerít sort saját rendezvényére, ennek során a fenti készülékről is leránthatják majd a leplet. Remélhetőleg akkor a megjelenés menetrendjét és a hivatalos árat is elárulják majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!