Berta Sándor

Lenovo - a PC-nek nincs jövője

Radikális stratégiaváltás előtt áll a kínai konszern, a halódó PC-piac helyett a szuperszámítógépekre és az adatközpontokra akarnak fókuszálni. Évekkel az IBM és a Dell után hasonló irányváltást hajt végre a Lenovo is.

A cég legutóbbi újdonsága egy zsanérok helyett hajlítható kijelzőt tartalmazó notebook, de nem ez a PC-óriás jövője. Yang Yuanqing, a Lenovo vezetője kijelentette, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy a klasszikus PC-piacon az első vagy a második helyet töltik-e be, mert ennek a szegmensnek nincs jövője, ehelyett inkább új területeken akarnak elsők lenni. A menedzser az új piacokon az adatközpontokat, a szuperszámítógépeket és a mobilinternetet értette.

A stratégiaváltás oka nagyon egyszerű. Mint arra már számos versenytárs évekkel ezelőtt rájött, a PC-piac beszűkült és nem igazán van remény a növekedésre, annak ellenére, hogy a laptopeladások még mindig jó bevételt hoznak. A Lenovo jelenleg a legnagyobb nyereséget termelő gyártó az ágazatban és a 43 milliárd dolláros éves bevételéből 30 milliárdot a PC- és a laptopértékesítések után befolyó összegek tesznek ki. De a trend azt mutatja, hogy ez rohamosan csökkenni fog. A játékosoknak szánt PC-k, a levehető kijelzős készülékek és a munkaállomások stabilizálhatják a fő üzletet, emellett a virtuális és kiterjesztett valóság szemüvegek kínálhatnak még komoly lehetőségeket.


Jövő, de nem a Lenovonak

Elsőként az IBM szállt ki, három éve adta el x86-os szerverrészlegét nekik, mert annak jelentősége azzal párhuzamosan csökkent ahogy egyre több cég költözött inkább az Amazon és a Microsoft felhőjébe. Ezt a piacot a Dell és a HP vezeti, a Lenovo a Ciscoval harcol a harmadik helyért. Ez azonban Yang reményei szerint gyorsan megváltozhat, mivel erőforrásaikat koncentrálva a kínált szerverváltozatok számát 25-ről 14-re csökkentették. Óránként 100 szerver kerül le a szerelőszalagról, amelyek a megrendelők igényei szerint vannak konfigurálva, és öt új hálózati eszközzel és hét memóriában bővelkedő rendszerrel jöttek ki.

A Lenovót az új korszakba Kirk Skaugen vezetheti. A menedzser tavaly még az Intel személyi számítástechnika-csoportját vezette és úgy ismeri a szerverüzletet, mint a tenyerét. Szerinte a Lenovo sok jót dolgot tett, de súlyos hibákat is elkövetett, például az értékesítési részleget nem választották szét szegmensenként, így ugyanazoknak kellett szervereket eladnia, akiknek okostelefonokat és laptopokat. Ezen változtattak, erről a stratégiáról ugyanis bebizonyosodott, hogy nem működött. Skaugen szerint a konkurencia erős, már 20-30 százalékos részesedéssel elégedett lenne, a legnagyobb előnyüknek azt tartja, hogy nincsenek olyan régi rendszereik, amelyekre tekintettel kellene lenniük.


Reményeik szerint a szerverek fogják hozni a pénzt, de ezt a felhők terjedése megtorpedózhatja

Yang reményei szerint az adatközpont-részleg hasonló mértékű nyereséget fog hozni, mint most a laptopok, és 2-3 éven belül ezek termelhetik majd a társaságnak a legtöbb profitot. Az x86-os szuperszámítógépeknél a Lenovo 2020-ra akar piacvezető lenni. Amíg 2014-ben még egyetlen olyan x86-os szuperszámítógép sem volt, amelyet a kínai gyártó készített volna, addig idén júniusban világszerte már 92 ilyen készülék üzemelt.

A mobilüzletág is sok fejfájást okozott a cégnek köszönhetően annak, hogy a Google közvetítésével hozzájuk került Motorola párhuzamos világként létezett a társaságon belül. Mint arról beszámoltunk, stratégiaváltásuk keretében a Lenovo márkát itt kivezetik (habár Magyarországon kifejezetten eredményesek voltak), és kizárólag a Motorola nevet fogják használni. Yang önbizalomdúsan kijelentette, hogy az esztendő második felében a mobilrészleg már nyereséges lesz, mivel a Motorola márka az Amerikai Egyesült Államokban és Európában a reneszánszát éli.

Úgy látszik megvalósul Gianfranco Lanci, a Lenovo Group alelnöke és a konszern PC-üzletágának vezetőjének nyilatkozata, mely szerint több gyártó kivonulására is számítanak a piacon, csak valószínűleg azzal nem számolt, hogy ők maguk fognak összetöpörödni. A pénzügyi elemzők is szkeptikusak, mert ugyan elismerik, hogy most még sok pénzt lehet kivenni a PC-ágazatból, de a szerver és a mobilüzletág a várakozásokon alul teljesít. A Citibank 2018-ra 20, 2019-re 24 százalékkal csökkentette a várakozásaik szerinti nyereséget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HyBrIDNyLA #31
    Részben elfogadom az érvelésed, de az MS éves licenc díj is brutális, Enterprise környezetben éves díjak vannak és elég jelentősek gépenként. Ha meg pl. akarsz venni egy Enterprise MS SQL server-t 14.000 $. és ahhoz is kell érteni, nem csak a Linux-hoz. Ezt is kalkuláld bele.
  • gforce9 #30
    "amikor ismételten ki fogják találni, hogy sokba kerül a Windows"

    Nem a windows a drága, hanem azokat a szakembereket megfizetni a horribilis, akik pl. egy full linuxos vállalati rendszert karbantartanak. Ez amolyan "okos politikus" gondolkodás, hogy húú egy windóz 30-50k. Váltsunk linuxra, mert az ingyenes. Aztán pislognak, hogy szakember nincs hozzá vagy ha van, olyan áron dolgozik, hogy ahhoz képest a windóz ára elhanyagolható.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2017.06.30. 08:47:58
  • molnibalage83 #29
    A szüleim gépe a bátyám régi 2007-es gépe volt. Gyakorlatilag néha alig volt hajlandó működni. Néha csak simán nem kapcsolt be, néha scak random kékhalál volt és a rajta levő XP miatt egy rakás dolgot nem támogatott már. Ma már azért illil böngészésre is egy újabb Win7-es gép. Néhány tíz k-ból kijön, a monitor drágább, mint a gép...
  • kvp #28
    PC alatt a legtobben a desktop szamitogepet ertik. Ez a tipus jellemzoen az irodakban (es a home office-okban) fordulhat elo a jovoben ahol van iroasztal amihez leulhetunk. Ellenben a lenovo tablet-nak hivja jopar erintokijelzos laptop-jat is, pedig a klasszikus ertelemben azok is pc-k.

    Ezzel szemben szerintem a PC a regi definicio szerint az ami szemelyi szamitogep, tehat jellemzoen ilyen egy okostelefon is. A lenovo csak arra jott ra, hogy az asztali gepek piaca nem nagyon fog bovulni a mostani zsugorodas utan, mivel varhatoan akinek nem kell iroasztalhoz valo munkaeszkoz, az nem vesz desktop gepet a jovoben. A desktop piac a mostani mobil atallas okozta zsugorodas utan pont annyira fog bovulni, amennyire a jovoben az irodai allasok szama noni fog. Az elolrejelzesek szerint az irodai allasok szama dramaian zsugorodni fog az automatizalas elterjedesevel. Ez egy rovid es hosszu tavon is zsugorodo piac, amit ugyan a lenovo varhatoan megtart, viszont keresnek valami bovulo piacot, ahol hosszu tavon is tudjak novelni a beveteluket.

    A hazibarkacs es markas vitahoz meg csak annyit, hogy amit cegeknek adnak el azok a gepek azert dragabbak mert nem csak szerviz jar hozzajuk, de jobb minosegu alkatreszek is kerulnek belejuk.
  • asgh #27
    A PC egy irodai eszköz, nem háztartási gép. A PC mint tartalomgyártó eszköz természetesen sosem fog kihalni, mert arra tökéletesen megfelel, amire eredetileg is tervezték.
    Valójában nem a PC szorul vissza, hanem az az alapvetően természetellenes állapot szűnik meg, hogy egy irodai használatra fejlesztett eszköz - az MS-Intel monopóliumnak köszönhetően jobb híján - elterjedt a háztartásokban, mint a tartalomfogyasztó célplatform.
    Az az extra bevételi forrás szűnik tehát meg, amit eddig az otthoni felhasználók generáltak.
  • AgentKis #26
    Jó az, hogy vannak szerverek, amiken vannak adatok és programok, DE ezeket nem PC-vel / ről, hanem funkciószegény, kiskijelzős, idiótán kezelhető tabletekről gondolják majd használni?
    Hát mászkálós játékoknál, meg fészbúk-ra töltött fekáliafotóknál ez működhet, de mivel fogunk táblázatkezelőt, szövegszerkesztőt, grafikai és mérnöki programokat kezelni?
  • ntex #25
    A szomszédos épületben meg a HP asztali részleg volt ahol szintén ugyanígy működött minden, volt hogy be kellett ugrani oda is :)
    Utoljára szerkesztette: ntex, 2017.06.28. 02:08:04
  • ntex #24
    Nem kell bemutatni :) Dolgoztam az IBM-nél Székesfehérváron mikor még ott üzemelt. Először tesztelő voltam, majd összeszerelő, napi 30-40db IBM szervergépet raktam össze (álló, fekvő, rack, minden volt a kezeim között) 1,5 éven keresztül, meg javítottam az összeszerelés után kibukó darabokat az ott töltött időm vége felé. És a csarnok másik felében volt a Lenovo üzem is ahol naponta 4x-5x keresztülmentem :) A munkafázisok szinte teljesen ugyanazok voltak a kis asztali Lenovo gépeknél is mint a szervereknél.
    Utoljára szerkesztette: ntex, 2017.06.28. 02:03:53
  • HyBrIDNyLA #23
    Ezt nézd végig: https://www.youtube.com/watch?v=3Hw1rU9zWF0
    Mondom, hogy más dimenzió. Egyedileg tervezett, egyedileg tesztelt, minősített alkatrészek, tesztek sorozata, minden összecsiszolva, minden összehangolva. Szerverben ugyanez a kategória. Az volt az előfutára a fragmentációnak. Senki nem rak már össze szervereket. A nagyobb cégek komplex megoldásokat vásárolnak, meg egy összerakott szerver nem tudja felvenni a versenyt mondjuk egy HP bladesystemmel. Nem egy versenypályára valók.
  • ntex #22
    Miért ne lenne egy dimenzió? :D Ugyanolyan alkatrészek kerülnek abba is mint egy normál asztali gépbe. Ugyanúgy a nagy chip és hardware gyártó cégek szállítják nekik az alkatrészeket, csak a kiszerelés és felépítés tér el márkánként.
    Utoljára szerkesztette: ntex, 2017.06.27. 21:40:18