Berta Sándor

Olcsóbbá kell válnia az eszközök javításának

Az élettartam jelölése és a jobb javítási képesség tartósabb készülékeket eredményezne.

Számos elektromos eszközt meg lehetne javítani, ehelyett gyakran a szemétdombra kerülnek. A Német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetségének (VZBV) felméréséből kiderült, hogy a fogyasztók 74 százaléka túlzottan drágának találta a javításokat, a szervezet éppen ezért sürgeti a felhasználók számára a javítási jog biztosítását. Jelenleg sokszor csak közvetlenül a gyártóknál van lehetőség javításra, ez pedig a garanciaidő leteltét követően drága mulatság lehet. A VZBV álláspontja alapján a javítási költségek akkor lehetnének olcsóbbak, ha a felhasználók szabadon kiválaszthatnák, hogy ki végezze a javítást.

Ingmar Streese, a VZBV fogyasztópolitikai üzletágvezetője elmondta, hogy sok esetben a javítás majdnem olyan sokba kerül, mint egy új termék megvásárlása. Ez egyáltalán nem gazdaságos a felhasználók szempontjából. Szerinte az új német kormánynak gondoskodnia kell majd arról, hogy a fogyasztóknak megérje az új készülékek megvásárlása helyett a régiek megjavítást választaniuk. A javítási joggal a kormánynak köteleznie kell a gyártókat arra, hogy a felhasználóknak és a szolgáltatóknak megfizethető áron biztosítsanak tartalék alkatrészeket és hozzanak nyilvánosságra javítási útmutatókat. Ugyanez vonatkozna a szoftverfrissítésekre is; a fogyasztók 30 százalékának kellett már legalább egy alkalommal lecserélnie egy eszközt amiatt, mert az már nem boldogult el az aktuális programokkal.

Az emberek 81 százaléka szeretné, ha minden készüléken lenne egy külön jelölés az élettartamra vonatkozóan és 82 százalékuk tartaná jó ötletnek, hogy legyen egy hasonló jelölés a javíthatósággal kapcsolatban. Streese kiemelte, hogy a politikának gondoskodnia kellene egy olyan jelölésről, amellyel a fogyasztók közvetlenül a vásárláskor felismerhetik, hogy átlagos használat mellett milyen hosszú ideig alkalmazhatnak egy terméket. Mindez élénkíthetné a versenyt, egyúttal javulhatna az eszközök minősége is és nőhetnének a javítási lehetőségeik.

Az Apple nagyon ellenzi az otthoni javítgatást és a felmerült javaslatokat, illetve a törvényi szabályozást is elutasította. A társaság azóta is erősen lobbizik azon törvény ellen, amely szerint tartalék alkatrészeket és javítási útmutatókat kellene kiadnia.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Madve #5
    Az hogy nem a legújabb, az nem azt jelenti, hogy senkinek sem kell.
    Jó az még a gyereknek, az idősebbeknek, na meg a kispénzűeknek, akik nem feltétlenül vágynak, vagy nem tudják a legújabbat megfizetni.
    Ezen túl vannak megoldások a régi cuccok újrahasznosítására is, pl a régi okostelefonod fog működtetni egy újabb okos kütyüt, ami az okos otthonod részét képezi. Ehhez persze az is kell, hogy működjön.
    Hiába fogyasztói társadalom, azért az mindenkinek egyértelmű, hogy egy ilyen társadalom hosszú távon nem fenntartható, de legalábbis lassan de biztosan magát pusztítja el. Az ilyen lépéseknek meg kell történnie, ami egyébként nem feltétlenül a fejlődés ellen van.
    A legtöbb esetben azért cserélsz, mert szimplán a régi eszköz azért lesz használhatatlan, mert a gyártó újat akar vetetni veled, és nem azért, mert nem lenne képes a jelenlegi igényeket kiszolgálni hardver szinten.
    Erre jó példa az iphone, annál még a legújabb modell is néhány éves technológiát használ, csak ott inkább a magasabb profit miatt ez a megoldás, egyszerűen így olcsóbb az alkatrész..
  • Daditsx #4
    Az esetek többségébe elektronikai eszközök esetében, ha lejár a garancia és utána megy tönkre egy eszköz már nem érné meg akkor se javítani, ha lehetséges lenne. Elavult eszköz lesz és újat vesz inkább az ember.

    Meg ahogy barret is írta fogyasztói társadalom van. A folyamatos fejlődéshez az kell, hogy minnél sűrűbben cserélje az ember az eszközt. Ez a fejlődés a telefonokon látszik meg legjobban. Hasonlítunk össze egy új telefont egy 10 éves készülékkel. Ég és föld a különbség. Könyhai eszközök, hifik, autók, tv-k esetében amit lehet javítani és emiatt nem is sűrűn cserél az embert már jóval kisebb a fejlődés.
  • barret #3
    Fogyasztói társadalomban élünk,mit akarnak javítgatni? Különben is a technológia folyamatosan apróbb alkatrészek irányába megy el! Lassan már mikroszkóp kell
    az alkatrészek cseréjéhez...(elektronika)
  • morguldae #2
    Ja illenék úgy készíteni a tárgyakat, hogy normálisan szét lehessen őket csavarozni nem spéci leragasztott csavarokkal telenyomni!
  • Ender Wiggin #1
    pl. kezdhetnék azzal, hogy a telók és a tabletek ne ragasztva legyenek, hanem csavarral levehető hátlapúak az akksicseréhez...