Berta Sándor

Kínai kormányzati verzió készült a Windows 10-ből

Az operációs rendszer különleges kiadását kifejezetten Peking kéréseinek megfelelően alakították át.

A protekcionista állami intézkedések miatt a kínai az egyik legnehezebben meghódítható piac. Terry Myerson, a Microsoft operációs rendszerek csoportjának vezetője és az óriáscég alelnöke blogbejegyzésében arról számolt be, hogy az új változata neve Windows 10 China Government Edition és számos új funkcióval látták el, míg egyes dolgok kikerültek a szoftverből. Utóbbira jó példa a OneDrive online tárhely, amelyre a helyi hatóságok nem tartottak igényt. A pontos változások listája ismeretlen, de bizton állítható, hogy a kínai hatóságok számára nyitott könyv az ezt használó emberek tevékenysége.

Az új verzió esetében lehetőség van a frissítések elosztásának vezérlésére és a kínai hivatalok saját titkosítási technikákat is alkalmazhatnak. Elsőként a Lenovo fogja feltelepíteni a készülékeire a kormányzati Windows 10-est és az első ügyfelek között van a kínai vám- és pénzügyőrség, a sanghaji városi közigazgatás és a Westone Information Technology nevű állami elektronikai cég. Az új kiadás elkészítése két éven át tartott és a folyamat során a Microsoft végig együttműködött a kínai kormánnyal. A különleges változatot a Microsoft az állami China Electronics Technology Group Corporation (CETC) munkatársaival közösen fejlesztette ki.

Habár a szólásszabadság és az ázsiai internetes közösségek számára nagy csapás egy ilyen behódolás, a Microsoft számára hatalmas üzlet, úgyhogy az ilyenkor szokásos szép szavak sem maradtak el. Például Myerson közölte, hogy megtiszteltetés és privilégium az, hogy Kínában lehetnek, s dicsérte a kínaiakat a találmányaik, például a papír és az abakusz miatt,. Ezután köszönetet mondott a kínai mérnököknek és fejlesztőknek a Windows-ökorendszerhez való hozzájárulásaikért.

Tavaly márciusban szivárgott ki, hogy saját Windows 10-verzió készült Kína számára és a kiadásból néhány dolog kikerült. A hírt akkor megerősítette Ralph Haupter, a Microsoft Kína első embere is. Márciusban aztán ismertté vált, hogy módosított Windows 10 kerülhet a kínai közigazgatásba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #4
    Szerinted a kormányzat hagyná hogy a kormányzati gépeik usába is jelentsenek?
  • CairoJack #3
    Nem, annyi történt, hogy Kínának IS jelent.
  • zola2000 #2
    Magyarul annyi történt hogy a telemetria rendszer a kínai verzióban USA helyett Kínába jelent.
  • Skylake #1
    Kár hogy nem vagyunk akkora piac, mint Kína, mert akkor jöhetne a W10 Nemzeti Kiadás. Fő feature-k lennének:

    - Teljes körű telemetria és felhasználói aktivitásfigyelés, a nettől kezdve, egészen dokumentumok-megnyitására és programfuttatásra vonatkozóan. Minden begépelt szöveg felküldése a Nemzeti Adatbiztonsági Felhőbe, ezt eléri a rendőrség, a NAV és a nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a Párt illetékes szervei is, nyilván – személyre szabott keresés, Nemzeti XKeyscore. Webkamera és mikrofon ha van a gépen, bármikor aktiválható a felhasználó engedélye és tudomása nélkül.

    - Az állami szervek hozzáférhetnek távolról a gép bármely funkciójához, egy számukra létrehozott, távoli asztal technológiáján alapuló feature segítségével. Természetesen a felhasználók figyelmeztetése és tudta nélkül, ahogy kell a hatalmgyakorlás transzparenciájának megfelelően. Az a gyanús, ami nem gyanús, ugye.

    - előre telepített modern app-ok, nem törölhetők, használatuk kötelező, loggolt: Folyamatos Nemzeti Konzultáció, összes nemzeti propagandaportál, az Élő Isten napi intelme, (bekapcsoláskor), CÖF Üzenő (avagy facebook messenger nemzeti edition), Nemzeti Kereső, és hasonlók.

    - Szoftvertelepítés kizárólag a Nemzeti Alkalmazásboltból. (Alkalmazott technológia – Windows 10 S).

    - Rendszerfrissítés és hátsóajtós elérések frissítése kizárólag a Nemzeti Frissítőportálról.

    - Dnsapi.dll és egyéb dll-ek szintjén hardkódoltan tiltva a Facebook, Gmail, Google, Twitter, és minden olyan webes erőforrás és technológia, amely mögött nyilván ugye kizárólag és teljes mértékig egy bizonyos G. S. monogramú személy, ahogy azt Tokás Rezsiszilárd úr, vagy micsoda a lakossági fórumon a maga csiszolt tudományos megközelítésével levezette.

    - Háttérképek előre beállítottak és csak ezekből választhat a „polgár”: 1) képek az Élő Isten életéből és Nemzetért végzett fáradtságos munkásságából a Nemzet Üdve érdekében, 2) gyönyörű felcsúti életképek 3) dicsőségesen felépített stadionok és egyéb sportlétesítmények 4) életképek a békemenetről, és a rezsi és egyéb fórumokról 5) dicsőséges kézszorítások földgáz, kőolaj és banándiktatúrák vezetőivel 5) az elmúlt időszak kormányplakátjai.

    Nem leszünk gyarmat!

    (#felismerted ugye amit közölni kívántam?)