Berta Sándor

Módosított Windows 10 a kínai közigazgatásnak

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az operációs rendszeren milyen mértékben változtatott a Microsoft.

Az elmúlt években meglehetősen feszült volt a nyugati technológiai cégek és Kína viszonya. Ez és a Snowden-botrány kirobbanása oda vezetett, hogy az ázsiai állam közigazgatásában jelenleg tilos a Windows 10 operációs rendszert használni. Mindez azonban változhat a közeljövőben, miután az amerikai óriáscég komoly engedményeket tett Pekingnek. Tavaly márciusban szivárgott ki, hogy saját Windows 10-verzió készült Kína számára és a kiadásból néhány dolog kikerült. A hírt akkor megerősítette Ralph Haupter, a Microsoft Kína első embere is.

A Dow Jones Newswire most arról számolt be, hogy a Microsoft egyedi Windows 10-verziót készített kifejezetten a kínai kabinet számára. A nyilvánosan nem elérhető rendszert az amerikai vállalat és a China Electronics Technology Group Corp. (CETC) szakemberei közösen fejlesztették ki. A legfontosabb változtatás az, hogy az operációs rendszer lehetővé teszi a kínai kormánynak a számítógépeken végzett tevékenységek szigorú ellenőrzését. Azt ugyanakkor nem lehet tudni, hogy a Microsoft módosította-e a Windows 10 forráskódját. A programot három helyen is tesztelték.

A változtatások ellenére az operációs rendszer a kínai közhivatalok esetében továbbra sem rendelkezik hivatalos üzemeltetési engedéllyel. Az együttműködés miatt ugyanakkor valószínűsíthető, hogy hamarosan megkapja az engedélyt. Hasonlóan vélekedett erről Xiong Qunli, a CETC vezetője is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)