Berta Sándor

500 millió eszközön fut a Windows 10

Az operációs rendszer fontos mérföldkőhöz érkezett.

A Build 2017 fejlesztőkonferencián kiderültek a Windows 10 legújabb értékesítési számai. A Microsoft adatai alapján az elmúlt 28 nap során több mint 500 millió, havonta aktív készüléken működött az operációs rendszer. 2016 szeptemberében ez a szám még "csak" 400 millió volt. Az 500 millió készülékbe nem csupán az asztali számítógépek és a táblagépek tartoztak bele, hanem az Xbox One konzolok, a Windows 10 Mobile rendszert futtató okostelefonok és a HoloLens-, illetve a Surface Hub termékek is.

Az új számok azt támasztják alá, hogy a Microsoft kampánya nem nevezhető rendkívül sikeresnek. Különösen annak tükrében, hogy Terry Myerson, a Microsoft operációs rendszerek csoportjának vezetője ambíciózus célt vázolt fel 2015 májusában: úgy vélte, hogy 2-3 évvel a megjelenése után már egymilliárd készüléken fog futni a Windows 10. Nos, az már tavaly júliusban láthatóvá vált, hogy ezt a célt a társaság nem tudja majd teljesíteni és valószínűleg csak 2020-ra fogja elérni.

Azt egyelőre konkrétan nem lehet tudni, hogy az üzleti szegmensben mennyire terjedt el a Windows 10. Ugyanakkor korábban a Gartner piackutató cég a felmérésében kimutatta, hogy a vállalatok 85 százaléka akar 2017 végéig átváltani az új operációs rendszerre. A Dimension Research felmérése szerint pedig a társaságok 77 százaléka szeretne a következő két évben átállni a Windows 10-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T2k #38
    Legalább volt aki felnevelt veled ellentétben aki megrekedt egy 12 éves olvasni és szöveget értelmezni képtelen kretén szintjén.
  • tomboy013 #37
    Fúú de ostoba vagy öcsém, szegény anyádék ilyet hülye felnevelése után mit élhetnek át... Bár gyanítom ott is agyhalottság van ha ilyen kölyköt raktak össze mint te.

    #36: Hatalmas +1
  • woy #36
    Tőled meg csak a varjú segge sötétebb.
  • T2k #35
    Te még sötétebb idióta vagy mint elsőre látszott. Egyetlenegy betűt sem írtam le semminek a védelmében sem de a lagdroid buziknál gyakori 40-es IQ-d nem bizonyult elegendőnek ennek a trivialitásnak a felfogásához. Ilyen mértékű agyhalottság esetén nem meglepő, ha a több mint 500 millió eszközön futó Win10-et nem kimutathatónak fogja fel az elmebeteg fejed.
    Igen, a foshalmaz lagdroidod - ami az egyetlen dolog amivel szexuális életet élsz - több foson fut mint windows. Sőt, a szarra szálló és azt zabáló légyből pedig még ennél is sokkal de sokkal több van! Tehát akkor a te idióta logikád szerint most jól megvédtem a szarhalmaz lagdroidot.
    Kisgyerek, húzzál vissza a kanális aljára ahonnan jöttél, dugd fel magadnak a szívszerelmes lagdroidodat, válassz ki és indíts el egy rezegtető app-ot a gazdag gaystore-ból és élvezd ki minden pillanatát annak, hogy mekkora kretén idióta vagy (már ha egyáltalán elindul az a trágya és nem dobja fel a szokásos "Nem válaszol az xyz alkalmazás, mit csináljak? 1. várjak, 2. szopjak, 3. Kezdjem elölről" üzenetet.
  • tomboy013 #34
    Na vajon milyen termékről beszülünk meg mit védesz orrba szájba te idióta egy Windows-os cikk alatt? Intelligencia szinted a nullához redukál...Mesélj a tényekről kérlek: Például arról, mekkora a mobil Windows részesedése? Vagy Melyik oprendszer előzte be a Windows rendszert nem oly rég?
    Segítek: A részesedés már ki sem mutatható és több eszközön fut android mint Windows. Na ezek itt a tények. Legalább valami halovány fogalmad lenne a dolgokról, de amellé, hogy buta vagy még paraszt és bunkó is. Gratulálok anyádéknak, szépen összehoztak
  • T2k #33
    Ilyen baromságot csak a hozzád hasonló tipikus 4 elemis idióták hisznek.
  • woy #32
    Ha olyan jó lenne a windows mobile mint amilyen hülye vagy, akkor mindenkinél az lenne.
  • T2k #31
    Lehetetlen, téged ugyanis nem lehet letaszítani erről a trónról.
  • woy #30
    Szerintem te minden hülyeségi rekordot megakarsz dönteni.
  • T2k #29
    Nem akarlak elkeseríteni, de a bajok nem akkor jönnek ha frissíted a lagdroidot vagy ha vársz vele valamennyit, hanem akkor amikor megveszed és elkedze(né)d használni. Pontosan ez az a pont amikor a szopáshegyeket magadra döntöd.

    Mint nálatok, ugyanúgy az eredeti, hamisítatlan szarhalmaz kugli tervezésű bloatware-mentes Nexus 7-es döglött meg néhány hónapos használat után itt is. Olyanokat bír produkálni hogy percekig tart 2 fül közötti váltás a böngészőben, meg 5-10 másodperc mire bármilyen felhasználói interakcióra reagál és mindeközben gazdagon dobálja a "Nem válaszol az xyz folyamat" üzeneteket. Pontosan úgy mint nálatok ha felengeded az internetre akkor a szokásos tempó kb a huszadára csökken egyszer megmértem 27 percig (!!!) tartott mire magához tért a "a valós multitaszking"-ból amit a netelérés engedélyezése váltott ki ebből a fossal leöntött trágyából.
    A lagdroid tipikus példája a hülyéknek is megéri sőt csak azoknak esetének.