Berta Sándor

Milyen lesz a vásárlás 2030-ban?

Leginkább nem egy boltba bemenve hanem online, és nem számítógépen, hanem mobilon zajlik majd.

A legtöbb felhasználónak nagyon is konkrét elképzelései vannak arról, hogyan szeretnék majd 10-15 év múlva megvenni az általuk kiválasztott termékeket. A Comarch és a Kantar TNS közös felméréséből kiderült, hogy az emberek 2030-ban már egyértelműen a mobiltelefonjukra támaszkodnának, mint "kísérőre" és a bevásárlások felét online bonyolítanák, míg a második felét a kisebb boltokban. A megkérdezett britek, olaszok, németek, svájciak, lengyelek és hollandok 43 százaléka mondta azt, hogy érdekelnék a korábbi vásárlási történetüket is figyelembe vevő személyre szabott ajánlatok. A legjobban az olaszok (53 százalék) fogadják el ezeket az ajánlatokat, a briteknél ez az arány 45, a lengyeleknél 44, a hollandoknál 42, a svájciaknál 40 százalék, míg a németeknél 34 százalék.

A válaszolók 56 százaléka tájékozódik az üzletekben a televíziókról és hifiberendezésekről, s ott meg is vásárolja a készülékeket, az interneten ugyanakkor az emberek 41 százaléka dönt így. Az ékszerek esetében a két arány 51, illetve 26 százalék. A pozitív élmények a hűséges vásárlók 47 százalékánál járultak hozzá ahhoz, hogy a következő megrendelésüket is online adják le. A boltokban vásárolók 13 százalékánál ugyanakkor a negatív élmények azt eredményezték, hogy elkerülték az adott áruház vagy üzlet internetes platformját.

A 18 és 24 év közöttiek 72, a 25 és 34 év közöttiek 76, míg a 35 és 44 év közöttiek 78 százaléka vélte úgy, hogy 2030-ban már sokkal kevesebb bolt lesz. A 45 és 54 év közöttieknél ez az arány 79, míg a 55 és 65 év közöttieknél 78 százalék volt. Frank Siewert, a Comarch vezetője kifejtette, hogy a fogyasztók elvárásai jelenleg is megmutatják, hogy merre vezet az út. A szükséges technika már most is rendelkezésre áll, a kérdés csak az, hogy a kereskedők milyen gyorsan tudják lereagálni ezeket a változásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #6
    Valószínüleg az a legnagyobb gáz,hogy a nőket megfossa a shoppingolás kéjes érzésétől !/Ami egyben egy közös,társasági program is !/
    Valószínűleg a biztonsági majré mellett az elsivárosodása,személytelenné válása taszítja az embereket !
    /Akkor fog igazán hasítani,ha KÖTELEZŐVÉ teszik,vagy ellehetetlenitik a hagyományos vásárlást./
    Utoljára szerkesztette: esztyopa, 2017.08.05. 09:36:33
  • zola2000 #5
    Az külön érdekes, hogy a magyar cégek mobil appjai nagyon gagyik mind (talán a jófogás a kivétel) inkább leülök a jó öreg pc elé, és úgy vásárolok (meg az eBay is olyan) míg az aliexpressnél pont fordítva: mobilon átlátható logikus kényelmes, pcn kicsit átláthatatlan.
  • zola2000 #4
    Mondjuk ruhán és ételen kívül hirtelen nem is emlékszem hogy valamit nem online vettem volna. Ha valami kell ott az aliexpress app, és pár hét alatt hozza a postás ha ráér, ha nem ér rá vagy nem gazdaságos kínábol szállítani akkor árukereső/vatera/jófogás.
  • Tetsuo #3
    Pontosan, az élelmiszer és a ruha, amit online nehézkes megvásárolni, hiába is erőltetnék.
    Az ételek alapanyagát - ha valaki jót akar - mindig ellenőrizni kell (szemre, szagra, állagra stb.). Persze lehet olyan, hogy egy termelő családban megbízunk, de ahhoz előbb szinte barátságnak kell kialakulnia, ami nem olyan gyakori ugyebár, pláne online.
    Az igaz, hogy sokszor a helyi piacon is át van verve a vásárló pl. magyar terméknek beállítva a külföldi, kurkumával színezett csirkehús stb.
    A legjobb magunknak termelni, ha ez nem lehetséges, minél közelebbi termelőtől venni az árut, olyantól, akit gyakran látunk, ismerünk.

    A ruhákat meg egyszerűen fel kell próbálni ahhoz, hogy jó méretet, szabást válasszunk, esetleg az anyagminőséget is látni, tapintani érdemes vásárlás előtt.
  • Cat #2
    "De pl. friss zöldséget?"

    http://nekedterem.hu - a termelőket köti össze egy weboldal, akár el is mehetsz ahhoz, aki termeli.

    "Már évek óta azt hallani, hogy most aztán tényleg minden online lesz és láss csodát mind ha nem akarnának megszűnni a hagyományos boltok."

    Francokat nem, csak ez egy lassú folyamat. Az USA-ban tömegével zárnak be a plázák, mert az eddig mágnesbérlőnek számító ruhaboltok felmondják a szerződéseket, ezért mivel a látogatószám csökken, a többi bolt is láncreakció szerűen cselekszik hasonlóképp. A bankokoknál ugyanez van a mobilos/webes bankolás miatt, rengeteg fiók szűnik meg emiatt Budapesten is. A Mediamarkt/Saturn is szenved, de hogy még kifejezőbb legyek, igazán semelyik szektorból sem hallani hogy egy vállalat most aztán tucatjával nyitná az újabb egységeket.
    Utoljára szerkesztette: Cat, 2017.03.06. 10:30:50
  • Macropus Rufus #1
    hát ez azért - sztem - erős túlzás kategória. Sok olyan étel van amit - ha jót akar magának az egyorrú - nem online vesz meg. Mert egy tévét v. szgépet esetleg autót is vehet online. De pl. friss zöldséget? Amiért a weben az van, hogy friss és ott egy szép photoshop kép mellette az semmit nem jelent a termék valós állapotára vonatkozólag.
    Már évek óta azt hallani, hogy most aztán tényleg minden online lesz és láss csodát mind ha nem akarnának megszűnni a hagyományos boltok.