SG.hu

A Magyar Telekom nyerte az állami mobiltendert, a Vodafone perel

A Magyar Telekom lett a nyertese a központosított közbeszerzési eljárásnak. A Vodafone bíróságon megtámadta a tenderből való kizárását.

A szerződéskötést követő 39 hónapban a Magyar Telekom, illetve leányvállalata a T-Systems Magyarország fogja ellátni a teljes érintett kört, vagyis a kormányzati szervezeteket és a rendszerhez önként csatlakozó intézményeket (önkormányzatokat, intézményfenntartókat, bíróságokat) alapvetően mobil hang és hozzá kapcsolódó mobil internet szolgáltatással. Az eljárás keretösszege 5 milliárd forint, az érintetti kör tekintetében közel 200 ezer SIM kártyát jelent. Az intézmények 2017 februárjától kezdhetik meg a szerződéskötést a szolgáltatóval.

A Vodafone Magyarország az illetékes Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon megtámadta a döntést. Király István, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese a közleményben kifejti: a KEF túl alacsony árajánlatra hivatkozva zárta ki a pályázatból a Vodafone-t. Felhívta a figyelmet, hogy a KEF döntése után indított bírósági eljárás a mai napig nem zárult le. Hozzátette, hogy amennyiben a KEF és a Telekom szerződést köt, ez a Vodafone álláspontja szerint érvénytelennek minősül, és könnyen előfordulhat, hogy a bírósági döntés nyomán meg kell majd semmisíteni.

A mobilszolgáltató közleménye szerint az eljárásban a Vodafone ajánlotta a legkedvezőbb mobilszolgáltatási díjtételeket: a verseny végeredményét döntően befolyásoló, a belföldi tarifák összehasonlíthatóságát szolgáló "súlyozott szolgáltatási díjak összesen" bírálati elemre a Vodafone 2317 forintos, míg a Magyar Telekom 3603 forintos ajánlatot tett. Király István elmondta: a Vodafone Magyarország 2014 eleje óta (a legutóbbi hasonló tender nyerteseként) az állami intézmények első számú mobilszolgáltatója. A vezérigazgató-helyettes szerint a költségvetésnek éves szinten több mint 500 millió, a szerződés 3 éve alatt mintegy 1,6 milliárd forintos felesleges kiadást jelenthet, ha a KEF döntése nyomán az állami intézmények nem a Vodafone által kínált feltételekkel veszik igénybe a mobilszolgáltatásokat.

A Vodafone arra is felhívta a figyelmet, hogy a törvény értelmében még akkor sem lenne kötelező egy másik szolgáltatóhoz átszerződni, ha a jelenleg folyamatban lévő bírósági eljárás lezárult volna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Elmin #11
    "Bevett gyakorlat a tendereken, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb árajánlatot automatikusan kizárják, így a cégeket reális költségbecslésre kényszerítik."
    Ha így akkor az már eleve törvénysértő, mert arra nem hivatkozhat, hogy szerinte alacsony az ár, mivel nem tudja megítélni, mert nem ö szolgáltató.
    .
    "A túl alacsony ár a megrendelőnek is kockázatos, mert abból általában menet közbeni áremelés lesz, vagy csúszás, nem teljesítés, stb. amely a végén nagyságrendileg magasabb végősszeget is jelenthet, mint ha eleve reális ajánlatot fogadtak volna el."
    A megrendelő csak akkor tudja eldönteni, hogy mi a túl alacsony, vagy a reális ár ha lát minden költséget, amit valószínűleg sosem fog.
    Vagyis most be kellene bizonyítania, hogy az az ár túl alacsony. Hol a bizonyíték?
    .
    "Az állami tenderek csak annyiban különböznek, hogy ott a vesztesek rendszerint megpróbálnak médiacirkuszt csinálni a beszerzés körül. Ilyenkor az alacsony árajánlatra jól lehet hivatkozni, mert a társadalom demagógiára hajlamos része (értsd: politika iránt érdeklődők) kapásból korrupciót és / vagy idióta pénzszórást látnak az ügybe. (Ettől még lehet persze korrupció és pénzszórás, csak az nem automatikusan adódik az irreálisan alacsony ajánlatok kizárásából.)"
    Az egyik oldalon van egy mondva csinált indok amit még nem tudott bizonyítani, és lehet, hogy sosem fog. A másik oldalon van egy 1,6 milliárdos pluszkiadás ami miatt automatikusan felmerülhet, hogy a döntéshozó anyagilag érintett. Szóval melyik a valószínűbb?
    A vesztes cég miért ne mehetne a bíróságra keresni a maga igazát?
  • Elmin #10
    "A digi egymagában többet ér mint a többi szolgáltató együttvéve. Főleg ha az idén megjelenik a digi mobil.... "
    Szóval szerinted mobil piacon többe tér a digi mint a többiek.
  • Elmin #9
    "Nyilván a KEF sem hiszi el, hogy ilyen áron lesz nekik haszon az üzleten, a veszteséges gazdálkodásra alapozva és úgy működni épeszű cégtulajdonosok nem tesz ilyet."
    Akkor ezzel ellentmondtál saját magadnak ha épeszű cégtulajdonos nem tesz ilyet.
    .
    "Ez az összeg még a költségeket sem fedezi. Nem mint ha olcsó lenne a Telekom ajánlata, de az legalább ésszerű."
    Tehát te minden szolgáltatói költséget tudsz mindkét cégnél.
    Ez elégé nagy hazugságnak tűnik addig amíg be nem bizonyítod az ellenkezőjét.
  • esztyopa #8
    Tiszta sor!
    Akkora extraprofitra tesznek szer a Szolgáltatók,hogy egyik sem lép fel alacsonyabb árral,mert az VERSENY ! lenne !
    Magyarországon viszont a piac törvényei ÉRVÉNYTELENEK,mert a MUTYI érvényteleníti a versenyt !
    Megdumálták - mivel megtehetik...
    A birkák meg telefonálnak,mint az eszelősök...megérdemeljük !
  • asgh #7
    Mivel a cikk egyoldalúan csak az egyik érdekelt fél álláspontját közvetíti, így nem tudhatjuk, hogy mi a pontos oka annak, hogy a KEF elutasította a Vodafone ajánlatát.
    Minden esetre az, hogy a hazai szaksajtó egy az egyben lehozza a Vodafone sajtóanyagát minden különösebb hozzátett újságírói munka nélkül (értsd: minimális utánjárás, hogy mégis mi történt, hogyan és miért) arra utal, hogy a Vodafone a médiakapcsolatai segítségével próbál némi politikai nyomást gyakorolni a folyamatban lévő bírósági ügyére, hátha megismétlik a kedvéért az eljárást.
  • dartois83 #6
    Nem tudom, milyen a bírálat gyakorlatban, illetve központosított közbeszerzés esetén, de a hatályos közbeszerzési törvény szerint köteles az ajánlatkérő (KEF) objektív indoklást kérni az ajánlattevőtől (Vodafone), hogy miért aránytalanul alacsony az ár. A cikkből nem derül ki, hogy ez megtörtént-e, vagy ha igen, akkor a KEF miért nem fogadta el a Vodafone indoklását. Ha azt vesszük, indok lehet a szolgáltatás nyújtásának különösen kedvező körülménye.

    A három nagy mobilszolgáltató idehaza több, mint másfél évtizede kiépítette a hálózatot, már degeszre kereste magát rajta, a hálózatfejlesztéseken kívül jóval alacsonyabb telefon és mobilinternet díjak kellenének, de érdekes módon még mindig havi 3300 forintot kell fizetnem szaros 200 megabájt mobilnetért a Telekomnál. A Vodafone szerintem tudja, hogy az általa ajánlott ár mellett is bőven nyereséges neki is.

    Amúgy a közbeszerzés lényege pedig az lenne, hogy az ajánlatkérőnek a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot válasszák ki.
  • asgh #5
    Bevett gyakorlat a tendereken, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb árajánlatot automatikusan kizárják, így a cégeket reális költségbecslésre kényszerítik. A túl alacsony ár a megrendelőnek is kockázatos, mert abból általában menet közbeni áremelés lesz, vagy csúszás, nem teljesítés, stb. amely a végén nagyságrendileg magasabb végősszeget is jelenthet, mint ha eleve reális ajánlatot fogadtak volna el.
    Az állami tenderek csak annyiban különböznek, hogy ott a vesztesek rendszerint megpróbálnak médiacirkuszt csinálni a beszerzés körül. Ilyenkor az alacsony árajánlatra jól lehet hivatkozni, mert a társadalom demagógiára hajlamos része (értsd: politika iránt érdeklődők) kapásból korrupciót és / vagy idióta pénzszórást látnak az ügybe. (Ettől még lehet persze korrupció és pénzszórás, csak az nem automatikusan adódik az irreálisan alacsony ajánlatok kizárásából.)
  • Cat #4
    És miért kéne érdekelje egy megrendelőt, hogy aki szállítja a szolgáltatást annak mennyi nyeresége van? Mi az, hogy "túl alacsony ár"? Értelmezhetetlen.
  • coyote55 #3
    Lehet, hogy a Telekom hajlandó valamennyit "visszacsepegtetni", a Vodafone meg nem?
    Nem lepne meg...
  • Arnika19 #2
    Nyilván a KEF sem hiszi el, hogy ilyen áron lesz nekik haszon az üzleten, a veszteséges gazdálkodásra alapozva és úgy működni épeszű cégtulajdonosok nem tesz ilyet. Ez az összeg még a költségeket sem fedezi. Nem mint ha olcsó lenne a Telekom ajánlata, de az legalább ésszerű.