SG.hu

NGM: a telefonadó nem ütközik az uniós jogba


A költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében a kormány 2012. év közepétől távközlési adót vezetett be. Az NGM közleménye szerint a Bizottság által vitatott adó jól illeszkedik a kormány jövedelmi adók súlyának csökkentését és a forgalmi-fogyasztási adók súlyának növelését célzó politikájába, továbbá a kormány számításai szerint az adóból származó bevételek a következő években, hosszú távon is kiszámíthatóvá teszik az államháztartást.

Az Európai Bizottság a telefonadót illetően azt kifogásolja, hogy mivel a telefonadó kifejezetten a távközlési társaságokra vonatkozik, sérti az engedélyezési irányelv azon előírását, mely szerint a távközlési szektort csak olyan díj terhelheti, amely az engedélyezési költségekkel arányban áll. Azonban Magyarország álláspontja szerint a telefonadó – nemcsak elnevezésében, hanem tartalmában is – nem díj, hanem adó, ezáltal nincs összefüggés a hivatkozott irányelvvel. Az irányelvnek nem is lehetett célja adójogi szabály alkotása, hiszen azt nem az adójogszabályokra vonatkozó eljárási rend szerint – nem egyhangúsággal – fogadták el.


A telefonadó célja, hogy jelen gazdasági környezetben az általános adófizetési kötelezettséget meghaladó közteherviselésre képes adózók fokozottabban vegyék ki részüket az államháztartás egyensúlyának javításában. A telefonadó – rá vonatkozó uniós jogszabály hiányában – jogszerűen, nemzeti hatáskörben hozott törvényi intézkedés. Erre tekintettel Magyarország kész arra, hogy álláspontját a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bíróság előtt is megvédje.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vanek úr #1
    "A telefonadó célja, hogy jelen gazdasági környezetben az általános adófizetési kötelezettséget meghaladó közteherviselésre képes adózók fokozottabban vegyék ki részüket az államháztartás egyensúlyának javításában." - hát, hogy a jó k...... felmenőiket. Pont erre volt a többkulcsos adó magasabb értéke a többet keresőknek. De persze az nem volt jó; így most megadóztatnak mindenkit, miközben a jómódúak meg jelentős adókedvezményt kaptak mellé, míg a kevesebbet keresők meg adóemelést. Hurrá!