11
  • Elmin
    #11
    "Bevett gyakorlat a tendereken, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb árajánlatot automatikusan kizárják, így a cégeket reális költségbecslésre kényszerítik."
    Ha így akkor az már eleve törvénysértő, mert arra nem hivatkozhat, hogy szerinte alacsony az ár, mivel nem tudja megítélni, mert nem ö szolgáltató.
    .
    "A túl alacsony ár a megrendelőnek is kockázatos, mert abból általában menet közbeni áremelés lesz, vagy csúszás, nem teljesítés, stb. amely a végén nagyságrendileg magasabb végősszeget is jelenthet, mint ha eleve reális ajánlatot fogadtak volna el."
    A megrendelő csak akkor tudja eldönteni, hogy mi a túl alacsony, vagy a reális ár ha lát minden költséget, amit valószínűleg sosem fog.
    Vagyis most be kellene bizonyítania, hogy az az ár túl alacsony. Hol a bizonyíték?
    .
    "Az állami tenderek csak annyiban különböznek, hogy ott a vesztesek rendszerint megpróbálnak médiacirkuszt csinálni a beszerzés körül. Ilyenkor az alacsony árajánlatra jól lehet hivatkozni, mert a társadalom demagógiára hajlamos része (értsd: politika iránt érdeklődők) kapásból korrupciót és / vagy idióta pénzszórást látnak az ügybe. (Ettől még lehet persze korrupció és pénzszórás, csak az nem automatikusan adódik az irreálisan alacsony ajánlatok kizárásából.)"
    Az egyik oldalon van egy mondva csinált indok amit még nem tudott bizonyítani, és lehet, hogy sosem fog. A másik oldalon van egy 1,6 milliárdos pluszkiadás ami miatt automatikusan felmerülhet, hogy a döntéshozó anyagilag érintett. Szóval melyik a valószínűbb?
    A vesztes cég miért ne mehetne a bíróságra keresni a maga igazát?
  • Elmin
    #10
    "A digi egymagában többet ér mint a többi szolgáltató együttvéve. Főleg ha az idén megjelenik a digi mobil.... "
    Szóval szerinted mobil piacon többe tér a digi mint a többiek.
  • Elmin
    #9
    "Nyilván a KEF sem hiszi el, hogy ilyen áron lesz nekik haszon az üzleten, a veszteséges gazdálkodásra alapozva és úgy működni épeszű cégtulajdonosok nem tesz ilyet."
    Akkor ezzel ellentmondtál saját magadnak ha épeszű cégtulajdonos nem tesz ilyet.
    .
    "Ez az összeg még a költségeket sem fedezi. Nem mint ha olcsó lenne a Telekom ajánlata, de az legalább ésszerű."
    Tehát te minden szolgáltatói költséget tudsz mindkét cégnél.
    Ez elégé nagy hazugságnak tűnik addig amíg be nem bizonyítod az ellenkezőjét.
  • esztyopa
    #8
    Tiszta sor!
    Akkora extraprofitra tesznek szer a Szolgáltatók,hogy egyik sem lép fel alacsonyabb árral,mert az VERSENY ! lenne !
    Magyarországon viszont a piac törvényei ÉRVÉNYTELENEK,mert a MUTYI érvényteleníti a versenyt !
    Megdumálták - mivel megtehetik...
    A birkák meg telefonálnak,mint az eszelősök...megérdemeljük !
  • asgh
    #7
    Mivel a cikk egyoldalúan csak az egyik érdekelt fél álláspontját közvetíti, így nem tudhatjuk, hogy mi a pontos oka annak, hogy a KEF elutasította a Vodafone ajánlatát.
    Minden esetre az, hogy a hazai szaksajtó egy az egyben lehozza a Vodafone sajtóanyagát minden különösebb hozzátett újságírói munka nélkül (értsd: minimális utánjárás, hogy mégis mi történt, hogyan és miért) arra utal, hogy a Vodafone a médiakapcsolatai segítségével próbál némi politikai nyomást gyakorolni a folyamatban lévő bírósági ügyére, hátha megismétlik a kedvéért az eljárást.
  • dartois83
    #6
    Nem tudom, milyen a bírálat gyakorlatban, illetve központosított közbeszerzés esetén, de a hatályos közbeszerzési törvény szerint köteles az ajánlatkérő (KEF) objektív indoklást kérni az ajánlattevőtől (Vodafone), hogy miért aránytalanul alacsony az ár. A cikkből nem derül ki, hogy ez megtörtént-e, vagy ha igen, akkor a KEF miért nem fogadta el a Vodafone indoklását. Ha azt vesszük, indok lehet a szolgáltatás nyújtásának különösen kedvező körülménye.

    A három nagy mobilszolgáltató idehaza több, mint másfél évtizede kiépítette a hálózatot, már degeszre kereste magát rajta, a hálózatfejlesztéseken kívül jóval alacsonyabb telefon és mobilinternet díjak kellenének, de érdekes módon még mindig havi 3300 forintot kell fizetnem szaros 200 megabájt mobilnetért a Telekomnál. A Vodafone szerintem tudja, hogy az általa ajánlott ár mellett is bőven nyereséges neki is.

    Amúgy a közbeszerzés lényege pedig az lenne, hogy az ajánlatkérőnek a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot válasszák ki.
  • asgh
    #5
    Bevett gyakorlat a tendereken, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb árajánlatot automatikusan kizárják, így a cégeket reális költségbecslésre kényszerítik. A túl alacsony ár a megrendelőnek is kockázatos, mert abból általában menet közbeni áremelés lesz, vagy csúszás, nem teljesítés, stb. amely a végén nagyságrendileg magasabb végősszeget is jelenthet, mint ha eleve reális ajánlatot fogadtak volna el.
    Az állami tenderek csak annyiban különböznek, hogy ott a vesztesek rendszerint megpróbálnak médiacirkuszt csinálni a beszerzés körül. Ilyenkor az alacsony árajánlatra jól lehet hivatkozni, mert a társadalom demagógiára hajlamos része (értsd: politika iránt érdeklődők) kapásból korrupciót és / vagy idióta pénzszórást látnak az ügybe. (Ettől még lehet persze korrupció és pénzszórás, csak az nem automatikusan adódik az irreálisan alacsony ajánlatok kizárásából.)
  • Cat #4
    És miért kéne érdekelje egy megrendelőt, hogy aki szállítja a szolgáltatást annak mennyi nyeresége van? Mi az, hogy "túl alacsony ár"? Értelmezhetetlen.
  • coyote55
    #3
    Lehet, hogy a Telekom hajlandó valamennyit "visszacsepegtetni", a Vodafone meg nem?
    Nem lepne meg...
  • Arnika19
    #2
    Nyilván a KEF sem hiszi el, hogy ilyen áron lesz nekik haszon az üzleten, a veszteséges gazdálkodásra alapozva és úgy működni épeszű cégtulajdonosok nem tesz ilyet. Ez az összeg még a költségeket sem fedezi. Nem mint ha olcsó lenne a Telekom ajánlata, de az legalább ésszerű.
  • monk00
    #1
    Egyik sem ér egy forintot sem. A digi egymagában többet ér mint a többi szolgáltató együttvéve. Főleg ha az idén megjelenik a digi mobil....