SG.hu

Elmaradt egyeztetésra panaszkodnak a távközlési cégek

Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségét (IVSZ) és tagvállalatait váratlanul érte a nemzetgazdasági miniszter tegnapi bejelentése, mely szerint a Kormány jelentős mértékben növelné a távközlési különadó mértékét.

Közleményük szerint a kormányzati szereplők a közelmúltban a szektorral folytatott szakmai egyeztetések során világossá tették, hogy a távközlési ágazatot érintő jogszabály módosítások - a vonatkozó uniós és hazai rendelkezésekkel összhangban - iparági egyeztetésre kerülnek. "Most minden előzetes szakmai egyeztetés, valamint hatástanulmányok nélkül a kormány egy éven belül harmadszor változtatja jelentős mértékben az iparág adóterheit, beavatkozva ezzel a verseny - és piacszabályozási kérdésekbe. A kiszámíthatatlan adópolitikai környezet kedvezőtlenül befolyásolja a cégek befektetési hajlandóságát és a mobiltávközlés esetében ez negatívan érintheti a küszöbön álló frekvenciaértékesítés lehetséges eredményét. " - írják.

A vezetékes szolgáltatásokat jelenleg két különadó is terheli, a mobilszolgáltatások esetében pedig már évek óta nemzetközi viszonylatban is kiugróan magas az állami elvonás mértéke. Az AT Kearney nemzetközi tanácsadócég 2013. májusi felmérése szerint Magyarországon az átlagos percdíj 40%-a adóból, járulékból és különböző hatósági díjakból áll, így ez a legmagasabb ilyen jellegű teher Európában.

Véleményük szerint az új adóteher veszélyezteti, hogy Magyarországon teljesüljön az Európai Unió a Digitális Menetrendjében elvárt szélessáv fejlesztés, valamint az innovatív technológiák és szolgáltatások elterjedése, amelyek fogyasztók millióinak kommunikációs igényeire jelentene megoldást. "A törvényjavaslat elfogadásával az adóemelésből származó bevételek sokszorosától eshet el a költségvetés, hiszen az idei évre tervezett frekvenciaértékesítések során piacra kerülő frekvenciák piaci értéke - és így értelemszerűen ára is - az adóemelés valamint a kiszámíthatatlan adópolitika hatására objektíve jelentősen csökkenne." Az IVSZ párbeszédet, kiszámíthatóságot, valamint fenntartható versenyképességet és a lakossági igények magas szintű kielégítését támogató adópolitikát sürget, és ezúton kéri a törvényjavaslat visszavonását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!