MTI

Még csak a digitalizáció elején tartanak a magyar kisvállalkozások

Tízből csak egy kis- és középvállalkozás (kkv) tekinti magát digitálisan érettnek, a pénzügy az első terület, ahol a kezdő lépéseket megtették, itt 90 százalékuk alkalmaz valamilyen digitális megoldást - derül ki a CIB Bank és a TNS Hoffmann reprezentatív kutatásából.

A kutatás keretében a 300 millió és 15 milliárd forint közötti éves árbevételű cégek közül 600-t kérdeztek meg 2016 októberében-novemberében. A CIB Bank közleményében ismerteti: a kkv-k a digitalizációs folyamat elején tartanak, de gyors fejlődést terveznek, két év múlva tízből három, tíz éves időtávon pedig már tízből hat vállalkozás látja magát digitálisan érettnek. Jelenleg a kkv-k csupán 25 százaléka véli úgy, hogy "befutott", vagyis komoly lépéseket tett a digitalizáció területén, 41 százalékuk számít törekvőnek - vagyis még nem lépett előre, ám vannak ilyen tervei -, míg nagyjából harmaduk sorolható a "leszakadó" kategóriába, akik saját megítélésük szerint hosszabb távon sem tudnak lépést tartani a digitalizációs folyamatokkal.

Szabó Balázs, a CIB Bank kkv üzletágának vezetője szerint a digitalizáció iránti elkötelezettség nem függ attól, hogy az adott vállalkozás milyen szinten áll, sokkal inkább a stratégiai tervezéssel van összefüggésben. A kutatás eredményei szerint a kkv-k döntő többsége - 92 százaléka - már végez stratégiai tervezést, míg tavaly még 89, 2014-ben pedig 84 százalékuk mondhatta el ezt magáról. Az adott évre a kkv-k több mint harmada készít stratégiai tervet, 7 százalékuk pedig 5 évnél hosszabb időre is próbál meghatározni fejlődési irányokat. A hosszú távú stratégiával rendelkező kkv-knál jelentős hangsúlyt kap a digitalizáció, túlnyomó többségük számol vele üzleti terveiben.

A kkv-k ugyanakkor még mindig viszonylag konzervatívak: a legfontosabb sikerkritériumnak a megbízhatóságot (81 százalék) és a pénzügyi stabilitást (78 százalék) tartják, míg a technikai fejlettséget, digitalizációt csak a vállalkozások 48 százaléka tartotta fontosnak e téren.

A felmérés szerint a magukat befutott kategóriába soroló vállalkozások 59 százaléka a közép-magyarországi régióban működik, miközben a válaszadók felének székhelye található ebben a régióban. A befutottak aránya a kereskedelmi tevékenység területén működő vállalkozások között a legmagasabb (29 százalék), és az ipari valamint a mezőgazdasági szektorban működők körében a legalacsonyabb (21 százalék). A digitalizációt leginkább a pénzügyi területen alkalmazzák a kkv-k (90 százalék), az értékesítési területen 70, a gyártásban 42 százalék volt a pozitív választ adók aránya.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!