Gyurkity Péter

Két gamer okostelefon mutatkozott be

Az Asus és a Lenovo egyszerre rántotta le a leplet saját brutális megoldásáról.

A játékokra kihegyezett okostelefonok szegmense meglehetősen szűk, ez viszont nem tántorít el egyes gyártókat attól, hogy igencsak brutális hardverrel ellátott készülékeket mutassanak be. Most egyszerre két bejelentésre is sor került, így megtekinthetjük, hogy az Asus és a Lenovo mivel kívánja meghódítani a játék-fanatikusokat.

Az Asus kapcsán jó ideje tudjuk, hogy hamarosan elrajtol a ROG Phone 3, amely nevének megfelelően az elődök hagyományaira épít. Az új típus már 5G-támogatást biztosít, nagyjából az előddel azonos méretben és kialakítással, viszont a második generációhoz szánt kiegészítőket már nem csatlakoztathatjuk a friss jövevényhez. A 240 grammot nyomó telefon 2 változatban jelenik meg, itt ugyanis a Snapdragon 865 és a Snapdragon 865+ is megjelenik a kínálatban, míg a 6,59 hüvelykes AMOLED-panel a 19,5:9-es képarányt, a 144 Hz-es frissítési rátát, valamint a HDR10+ támogatását kínálja nekünk – sztereó hangszórókkal, ám immár a hagyományos jack-dugó nélkül. A memória mérete 12 és 16 GB között mozog, a tároló 128, 256, vagy 512 GB-os lehet, ez utóbbi SD-kártyával nem, viszont külső merevlemezzel kiegészíthető (az NTFS támogatása révén), miközben a méretes, 6000 mAh-s akkumulátor 30 wattos gyorstöltésre támaszkodik. A hátoldalon három, az előlapon egyetlen kamera helyezkedik el, itt sem spóroltak a komponensekkel, bár ezek elhelyezése némileg módosul a közvetlen elődhöz képest.


A Lenovo a Legion Phone Duel néven rántotta le a leplet saját fejlesztéséről, amely már szintén a Snapdragon 865+ chipre épül, hasonló memória- és tárolóméretekkel, gyakorlatilag ugyanazon kijelzővel, erős hűtéssel, valamint 9,9 mm-es vastagsággal. Az üzemidőt itt két 2500 mAh-s akkumulátor biztosítja, ehhez 90 wattos Turbo Power gyorstöltés csatlakozik, amellyel mindössze 30 perc alatt feltölthetjük a telefont, miközben az előlapon egy 20 megapixeles előugró kamera, a hátoldalon pedig egy iker-modul jelenik meg. Itt is lehetőség van a gombok nélküli játékvezérlésre, mégpedig az SDS GamingBar révén, amely a készülék széleit ruházza fel vezérlési funkciókkal.


A ROG Phone 3 Európában is megjelenik, ára 800 és 1100 euró között mozog, míg a Legion még szintén befut ebben a hónapban a kontinensen, itt viszont az árak a régiótól függnek majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    Olyan mar volt:
    https://en.wikipedia.org/wiki/Game_%26_Watch_series
    Ez meg a modern valtozata:
    https://www.youtube.com/watch?v=Ij4wun9bwf8

    Szoval ahogy nezem igeny lenne egy dedikalt gamer smartwatch-ra is... :-D
  • Neocortex #3
    gamer mobil... már a gamer laptop is erős volt, a következő a gamer okosóra lesz
  • kvp #2
    Monitorra kotve semmi gond, de nem art ha nativ hdmi-s es hangszoros (vagy legalabb hangkimenetes) a monitor, hogy kep es hang is legyen, tovabba a tv es a telefon felbontasa nem art ha megegyezik (pl. mindketto fullhd).

    Wifi-s atvitelnel samsung okostv es samsung okostelefon egesz jol mukodik egyutt (buta tulajjal is), mindenfele telepitgetes nelkul. A tobbi kombinacio az hol jo, hol nem.

    ps: Az nem gamer telefon, ahol a hatlapi kamerat nem kozepre rakjak hanem a user keze ala. A fizikai gombok (2x dpad, 2x analog) hianyarol nem beszelve. Ezzel szemben pl. egy nintendo switch sokkal hasznalhatobb jatekra.
  • gombabácsi #1
    teló monitorra kötésével van valakinek tapasztalata?
    a wireless átvitelek mennyire használhatóak?