MTI

Nem adhatók még át Kanadának a légiutas-információk

Jelenlegi formájában nem köthető meg az Európai Unió és Kanada közötti, az utas-nyilvántartási adatok továbbításáról szóló megállapodás, mivel az nem garantálja az utasok személyes adatainak biztonságát - ismertette Paolo Mengozzi uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.

A főtanácsnok véleménye szerint a megállapodástervezet több rendelkezése ellentétes az unió alapvető jogaival. A megállapodás azzal a feltétellel egyeztethető össze az EU Alapjogi chartájával, azon belül is a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához, valamint a személyes adatok védelméhez való joggal, ha a légi utasok adatait rögzítő, úgynevezett PNR-adatainak kategóriáit egyértelműen és pontosan szövegezik meg - vélekedett a főtanácsnok.

A súlyos nemzetközi jogba ütköző bűncselekményeket meg kell határozni, valamint biztosítani kell azt is, hogy a "célzott személyek" másoktól egyértelműen, azokra nézve hátrányos megkülönböztetéstől mentesen meghatározhatóak legyenek oly módon, hogy az adatok megosztása csak olyanok esetében fordulhasson elő, akiket terrorista vagy nemzetközi bűncselekményben való részvétel gyanúja terhel. Az indítvány szerint emellett pontosabban kell meghatározni a PNR-adatok kezeléséért felelős kanadai hatóságot annak érdekében, hogy biztosítsák az uniós polgárok adatainak védelmét és biztonságát.

Az Európai Unió és Kanada 2010 óta folytat tárgyalásokat az utas-nyilvántartási adatok továbbításáról és feldolgozásáról szóló megállapodásról. A megállapodás lehetővé tenné a PNR-adatok továbbítását a kanadai hatóságok részére a terrorizmus és a nemzetközi bűnözés súlyos formái elleni küzdelem céljából történő felhasználásuk, megőrzésük és adott esetben későbbi továbbításuk érdekében. A megállapodástervezet emellett előírja a PNR-adatok biztonsága és sértetlenségére vonatkozó követelményeket, a különleges adatok azonnali elrejtését, az adatokhoz való hozzáféréshez, azok helyesbítéséhez és törléséhez való jogot, a közigazgatási vagy bírósági jogorvoslat kezdeményezésének lehetőségét, valamint az adatmegőrzés öt évben korlátozott időtartamát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!