Berta Sándor

Összevont valóság szemüveget fejleszt az Intel

A társaság megoldaná az aktuális virtuális valóság szemüvegek problémáit.

Az Intel bemutatta az Alloy projektet, amelynek lényege egy olyan szemüveg megalkotása, amely egyesíti a valódi és a virtuális világot. A Microsoft máris jelezte, hogy támogatja az elképzelést. Az Alloy szemüveg teljesen vezeték nélkül dolgozik és nincs szüksége kamerákra vagy vezérlőegységekre sem. Minden komponenst (processzor, memória, kamera, szenzorok) az eszközbe integráltak és a működéshez szükséges energiát a beépített akkumulátor biztosítja.

Azt, hogy az Alloy hogyan működik a gyakorlatban, Craig Raymond, az Intel egyik menedzsere mutatta be a gyakorlatban. A készülékkel a fején sétált végig az idei Intel Fejlesztői Fórum (IDF) színpadán és úgy tűnt, mint ha egy virtuális termen menne át, eközben viszont különböző akadályokat vetítettek neki 3D-ben. Az előadás során gyakorlatilag normális módon használhatta a kezeit. Ugyan kis ideig eltartott, amíg a kamerák azonosították a mozdulatait, de azután már például egy virtuális ajtót is ki tudott nyitni, amikor lenyomott egy virtuális gombot. Azt is bemutatták, amint felvett egy papír egydollárost.


Brian Krzanich, az Intel vezetője a valódi és a virtuális világ ötvözetét kombinált valóságnak nevezte, mindez azt jelenti, hogy összevonták a virtuális valóság és a kiterjesztett valóság technológiát. Az Alloy szemüvegnél a felhasználó virtuális környezetben mozog, de képes kapcsolatba lépni a valódi világ objektumaival. A szemüveg operációs rendszere a Windows 10 lesz, amely tartalmazza a Windows Holographic Shell nevű komponenst. Ennek köszönhetően lehetővé válik a 2D- és a 3D-alkalmazások futtatása viszonylag gyengébb PC-ken és szemüvegeken is.


Az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan milyen hardvereket építenek be a szemüvegbe, miként az sem, hogy a termék milyen áron lesz kapható. Az óriáscég ugyanakkor nem válna hardvergyártóvá, hanem nyílt platformként elérhetővé teszi a hardveres alapokat és az ahhoz kapcsolódó szoftveres fejlesztőkörnyezetet (API) a fejlesztők és gyártópartnerei számára, akik saját fejlesztésű sisakokat készíthetnek. Az Intel viszont így is keresne a beépített mikrochipek eladásain. Az elmúlt években ez a módszer nagyszerűen működött, elég csak a netbookokra és az ultrabookokra gondolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #7
    Elméletben összeraknak egy nem működő dolgot, majd "nem válna hardvergyártóvá, hanem nyílt platformként elérhetővé teszi" - oh de kedvesek! :-)

    Specifikálom az antigravitációs tv-fotelt, majd nem válok hardvergyártóvá, hanem nyílt platformként...
  • Sir Cryalot #6
    Pl. nvidianak mióta NEM megy a 3d üzletág, és ezzel akarnak berobbanni 5-en mások ? "Hogyisvanez? "
  • Sir Cryalot #5
    Szerintem ezek ilyen kirúgást előkészítő csoportok a globálcégeken belül, hogy mikor lecseng ez az ömlengősdi és megkapja egy rakás ember az útilaput , addigse valami komoly dologra legyenek beosztva.
  • Wharyoo #4
    Nem nagyon követtem mostanában a dolgot, de mi a helyzet a Microsoft Hololens cuccal? Az is AR emlékeim szerint, és ezért duplán nem értem ezt: "A Microsoft máris jelezte, hogy támogatja az elképzelést."
    Hogyisvanez?
  • Sir Cryalot #3
    A csúcs erről az indexes cikk ahol a szerző 5 percet nem foglalkozott vele hogy mi az a realsense ( "lencserendszer", lol) , és a többi indexes ezt elolvasván semmi kivetnivalót nem lát benne és lehozzák a cikket . Förtelmes lózunggyár tartózkodik azokban a fülledt, nem kevés ADHD-s drogkipárolgást látott szerkesztőségekben, ahol ezek a modern cikkek létrejönnek nem újságírók.

    "De ez azt jelenti, hogy az eszköz nem alkalmas olyan szintű VR megjelenítésre, amire egy PC + Oculus páros"

    a PC meg az áklüsz se alapoktól kezdve víárrr hanem egy nvidia 3d vision-re "piggy back"-elt hack, és a 3d vision maga is egy "piggy back-elt hack", az igazi vííáárrr az majd talán az lesz ami a "foveated rendering"- től lenne, attól talán visszajön az a teljesítmény ami a felrobbantott field of view meg egyebek miatt elvesz és x360 szintre nyomja le azt a híres neves pécé plusz áklüsz kategóriát. Szóval az még nagyon messze van.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.08.18. 15:17:32
  • NEXUS6 #2
    "Brian Krzanich, az Intel vezetője a valódi és a virtuális világ ötvözetét kombinált valóságnak nevezte, mindez azt jelenti, hogy összevonták a virtuális valóság és a kiterjesztett valóság technológiát."

    Blablablablabla.
    A marketingesek megint elemükben voltak. A virtuális valóság, ami full szintetikus környezetet vetít az agynak, a kiterjesztett, amikor a valós körnezetet szintetikus elemekkel egészítik ki. Ennek kombinációja nem létezik, mert az is kiterjesztett valóság.

    A VR sisakok nem véletlenül vannak kábelekkel valamilyen egységhez kötve, mert a jelenlegi technologiával így érhető el megfelelő teljesítmény. Az AR eszközöknél a világ jelentős része természetes, így azt nem kell generálni, így ez a képesség kisebb teljesítményű, hordozható eszközökkel is megvalósítható. De ez azt jelenti, hogy az eszköz nem alkalmas olyan szintű VR megjelenítésre, amire egy PC + Oculus páros.

    "A szemüveg operációs rendszere a Windows 10 lesz, amely tartalmazza a Windows Holographic Shell nevű komponenst. Ennek köszönhetően lehetővé válik a 2D- és a 3D-alkalmazások futtatása viszonylag gyengébb PC-ken és szemüvegeken is."
    Hát a W10 nem épp a kis étvágyáról híres, egy QNX, vagy valami más beágyazott realtime OS azért jobb lenne egy ilyen feladatra.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.08.18. 13:53:12
  • TokraFan #1
    Nem ártott volna egy link az IDF-es videóhoz, mert a demo trailerből nem sok derül ki a gyakorlati alkalmazásról...