Berta Sándor

Akkor is követhet a Facebook, ha nem regisztráltál rá

A mostani bírósági ítélet azt jelenti, hogy a közösségi platform folytathatja az eddigi gyakorlatát.

A Brüsszeli Szabadegyetem és a Leuveni Katolikus Egyetem kutatói megállapították: a Facebook január 30-án hatályba lépett módosított felhasználási feltételei és adatkezelési szabályzata megsérti az európai tagok fogyasztói jogait. Ráadásul kiderült, hogy az sem segít a felhasználókon, ha nem regisztráltak a portálon, mert azokat is követik, akik egyáltalán nem tagjai, korábban voltak tagjai vagy akik nem engedélyezték a követésüket. Ezért a belga adatvédelmi biztos benyújtotta a bírósági keresetét.

Tavaly novemberben a testület kimondta, hogy az európai uniós tagállam területén a Facebook nem követheti nyomon a tagjainak nem számító felhasználók internetezési szokásait. A konszern fellebbezett a döntés ellen és a fellebbviteli bíróság neki adott igazat. A Facebook számára a döntés indoklása fontosabb lehet, mint maga az ítélet. A fellebbviteli testület álláspontja alapján ugyanis az ügyben eddig eljáró bíróságok nem voltak illetékesek a kérdésben, mert a társaság európai központja Írországban van. A Facebook egyik szóvivője érthetően örült az ítéletnek és bejelentette, hogy ismét minden online szolgáltatásuk elérhető lesz Belgiumban.

A belga adatvédelmi biztos ugyanakkor további jogi lépéseket fontolgat, valamint az ország legfelsőbb bíróságához akar fordulni. A biztos hivatala rámutatott, hogy a mostani döntés azt jelenti, hogy a helyi testületek a belga állampolgárok magánéletét nem védik meg olyan ügyekben, amikor külföldi cégek az érintettek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #16
    Egyébként lehet olyan szinten blokkolni a Facebook bármilyen követési aktivitását, hogy eleve a követést végző komponensek be sem töltődnek egy adott weboldalra. Én például utoljára 3 éve láttam like gombot. Kemény, mi?!
  • Skylake #15
    Nyugalom kisbogár, én mondom, van titkolnivalód. És ahogy átszövi életüket az informatika, annál több lesz, ezt megígérhetem. Ez egy ilyen "fejlődési pálya", de majd kitapasztalod. Először majd akkor, amikor például tele lesz a kéglid IoT sz*rokkal, azt is tudni lehet majd, hogy éppen polírozod a bohócot, vezeted a porcelánbuszt, vagy bármi mást, ami esetleg netán zavarna, ha látnák, amikor teszed. Aztán majd ez alapján lesz némi szórakoztató prank-ben részed. 2020 környékére készülj kb.

    Végül is gondolom otthon vannak függönyök az ablakokon? Ajtón is van zár, ugye? De hát neked nincs titkolnivalód, leszerelheted őket! Meredeken hangzik? Hülyeség, mi? Hát persze, mivel az IT rendszerek kompromittálásának jelenleg még nincsenek olyan mély következményei az átlag kelet-európai számára, mint mondjuk olyan tradicionális biztonsági rendszerkomponensek kompromittálásának, mint amelynek komponensei például a függönyök és az ajtózárak, már legalább 1000 éve - már ha ezeket ilyen informatikai logikával nézem. Ajtót zárod, ugye, ha elmész otthonról? Gondolom be szoktad húzni a függönyt, ha velemi olyat teszel, amihez másnak úgymond "nincs köze"?!

    Szóval, amikor a széles körben alkalmazott IT tech a mai alacsony kockázatú szintről felér arra a szintre, ahol annak kompromittálása egyéni személyes és gazdasági értelemben súlyos kárt jelent, akkor majd lesznek titkolnivalóid. Sőt, ki is fogod magadnak kérni, hogy ezt tartsák tiszteletben! Hidd el nekem! Amikor például a kecódon a zár ki lesz téve a netre, mert az a hype, hogym indent távolról vezérlünk, oh, yeah, akkor is azt fogod mondani ugye, hogy neked nincs titkolnivalód? Miközben kiderül, hogy például 35 milló okos-zár kódját lopták el, és tették fel a netre, köztük van a tiéd is. Akkor sem lesz ugye titkolnivalód?
  • gombabácsi #14
    nálam fenn van egy "stop social" plugin, ami tiltja az fb, twitter stb cuccokat. az oldalak is gyorsabbak tőle...
  • scarabeus86 #13
    Normális munkahelyen aláíratnak velem titoktartási megállapodást, amit be is tartok. Ha nincs ilyen, és még nem is utalnak rá hogy ez érzékeny adat, az már nem az én problémám.
  • barret #12
    Hmm nekem semelyik honlapon nem jelenik meg reklám! Nem tartozom a célközönséghez? :D
  • wraithLord #11
    Ezt eddig is tudtuk, a cikknek pedig úgy látom, nem az a mondanivalója, amit a cím sugall. :D
  • jkedzs #10
    az ilyen birkák miatt mint te terjed egyre inkább ezen vállalatok befolyása az interneten. termelitek nekik a pénz a tudatlan gyökér nemtörődömségetekkel. csak így tovább!

    tipikusan az ilyen emberek, akikben nem szabad megbízni, nem szabad rábízni semmilyen érzékeny adatokkal való munkát, mert az ő szemében magánjellegű adatoknak súlya nincs. még a sajátjának sem, nem hogy még másokénak.




    "nincs titkolnivalóm" lol
  • scarabeus86 #9
    Engem nem érdekel ha a face vagy gugli követ a neten, nincs titkolnivalóm. A reklámokkal nem törődök facen, hiába nyomja a képembe az óldszpájsz túlárazott vackait, vagy pizzát, mekbúkot (amin talán normális USB sincs), egyszerűen nem érdekel, tovább görgetek és kész. Bár az kicsit felbosszantott, amikor egy lehúzós társkereső ajánlata volt a face hírfolyamon, pedig nem is vagyok szingli.
  • tigeroo #8
    én facebookot használom mint hirdetési csatorna, a fb a hirdetésekből él, és hidd el: ha egy termék ingyenes, akkor te vagy a termék. félelmetesen részletes módon lehet vele célozni társadalmi szegmenseket, életkor, érdeklődési kör, terület stb szerint, rendesen besorol érdeklődési körökbe, milyen kategóriákat kedvelsz, meg minden. de a google is ilyen, annak pedig az adwords az, ami rohadt sok pénzt hoz nekik
    Utoljára szerkesztette: tigeroo, 2016.07.01. 16:14:30
  • tom_pika #7
    nem védi meg senki az állampolgárokat az összes szokásaik lenyomozásától?...

    ugyan már! kinek vannak még itt illúziói? 1984 már régen elmúlt, és a technika egyre csak fejlődik.