MTI

A brit EU-tagságtól függenek a további helyi Microsoft befektetések

Alig burkoltan a további brit EU-tagságtól tette függővé jövőbeni nagy-britanniai beruházásait a Microsoft.

Az amerikai szoftveróriás brit részlegének vezetője, Michel Van der Bel a cég ötezer nagy-britanniai alkalmazottjának küldött, kedd este nyilvánosságra hozott körüzenetében közölte: a Microsoft véleménye az, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia. Van der Bel szerint a vállalat tiszteletben fogja tartani a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményét, és szilárdan elkötelezett nagy-britanniai üzleti tevékenységének fenntartása mellett. A további brit EU-tagságtól azonban a Microsoft jövőbeni nagy-britanniai beruházásainak fontos kritériumai függnek - fogalmaz a körlevélben a cég brit részlegének igazgatója.

Hozzátette: a brit EU-tagság önmagában is olyan kulcsfontosságú kritérium volt, amely Nagy-Britanniát az egyik legvonzóbb európai beruházási helyszínné tette a Microsoft számára. Az EU-tagság volt a fő oka annak is, hogy a Microsoft Cambridge-ben hozta létre első külföldi kutatási és fejlesztési laboratóriumát - áll Michel Van der Bel keddi állásfoglalásában. A cégvezető hangsúlyozta, hogy a Microsoft 1982-ben Nagy-Britanniában nyitotta meg első külföldi képviseletét, és azóta 25 ezer brit vállalattal alakított ki partnerségi hálózatot.

A brit piacon tevékenykedő hazai és külföldi óriásvállalatok egymás után adnak ki hasonló állásfoglalásokat az EU-referendum közeledtével. Nemrégiben az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium - amely 25 brit telephelyen közvetlenül 15 ezer, a beszállítókkal együtt közvetve százezer brit alkalmazottat foglalkoztat - egyenes utalást tett arra, hogy ha a választók többsége a kilépésre voksol a brit EU-tagságról döntő népszavazáson, az kérdésessé teheti az Airbus jövőbeni nagy-britanniai beruházásait.

Az alkalmazotti állománynak áprilisban körbeküldött felhívás szerint az Airbus üzleti modellje teljes mértékben arra épül, hogy a cég minden korlátozás nélkül mozgathassa Európában termékeit, alkalmazottait és üzleti elképzeléseit, és nem hiszi, hogy ha Nagy-Britannia távozik az EU-ból, az javítaná az Airbus nagy-britanniai működésének versenyképességét. "Mindenkinek észben kell tartania, hogy a jövőbeni beruházások nagymértékben függnek attól az üzleti környezettől, amelyben a cég tevékenykedik" - állt az Airbus figyelmeztetésében.

A brit vállalati szféra is már többször kifejezésre juttatta azt a véleményét, hogy Nagy-Britanniának az EU-ban kell maradnia, ha meg akarja őrizni versenyképességét. A Brit Iparszövetség (CBI) minap közzétett, enyhébb és súlyosabb forgatókönyveket felvázoló 79 oldalas tanulmánya szerint - amelyet a CBI megbízásából a PwC üzleti tanácsadó cég állított össze - az uniós tagság feladása esetén a nominális brit hazai össztermék (GDP) már 2020-ban 3-5,5 százalékkal lenne alacsonyabb annál a szintnél, amelyet Nagy-Britannia az EU tagjaként abban az évben elérhetne.

A PwC szakértőinek becslése szerint ez 55-100 milliárd font (23-40 ezer milliárd forint) - háztartásonként 2100-3700 font - közötti nominális gazdasági veszteséget jelentene az évtized végéig 2015-ös árfolyamokon számolva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #10
    "Erkölcsi magaslatok magyarországa" ma 2016-ban:

    http://dex.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2016%2F05%2F24%2Fszent_sziv_tarsasag_pazmany_decorus_ingatlanugy%2F

    Berecz Ritával, a vigyori narcissztikussal akitől talán még a kéjelgés sem áll távol, de a színjátszás biztosan nem.
  • gforce9 #9
    "Már rég kellene egy erős európai egyesült Államok a nemzeti államok hülyeségeit felülbírálni."

    Igaz, hogy kivitelezhetetlen, de persze mondjad csak :)
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2016.05.23. 12:19:55
  • Sir Cryalot #8
    "Már rég kellene egy erős európai egyesült Államok a nemzeti államok hülyeségeit felülbírálni. "

    <--- GŐG az van
  • Sir Cryalot #7
    "Már rég kellene egy erős európai egyesült Államok a nemzeti államok hülyeségeit felülbírálni. " <--- LOOOL

    és itt szerinted milyen erkölcsi magaslat van? Meg miből lesz?
  • Gauge #6
    Szerintem meg valahol igazuk van a vállalatvezetőknek. Igenis mondják el, h mivel fog járni a kilépés, mert a hülye politikusok kurvára nem beszélnek róla, csak minden másról hazudoznak. Az EU jó, mint koncepció. Már rég kellene egy erős európai egyesült Államok a nemzeti államok hülyeségeit felülbírálni. A világ kinyílt, haladni kell vele. Az EU bürökrácia fos, tehát nem kilépni kell, hanem azt megváltoztatni.
  • cateran #5
    Mit "es?" Ha rajtam mulna az MS helye mar be lenne szntva, de legalabbis soval behintve, de ez most kivetelesen teljesen logikus lepes...Kb, mintha a fonok leszolna a "jomunkasembereknek", hogy ha nem tuloraznak es nem lesz kesz a project, akkor uszik a palyazott penz es akkor esetleg szukosebb lesz a kovi ev es elofordulhat, hogy par embernek viszlat lesz...Nomarmost ez nem kozvetlen fenyegetes, de teljesen logikus lepes..nincs penz, illetve mashova kell, mert az 1bites gibbon ugy dontott, akkor ez van..szopoalarc fel es irany a faszerdo..
  • Sir Cryalot #4
    Olvastam ír fórumon hogy így szavaztatták meg velük a melegházasságot is , multik "leszóltak" .
  • gombabácsi #3
    és?
  • R0GERIUS #2
    Nem is elbocsájtásról van szó, hanem le lassulna a további bővülés üteme.
    De logikus: EU-n belül mozogva nagyon sok minden vámmentes. Ha Nagy-Britannia nem lesz EU tag, akkor az ottani központok vámmentessége is megszűnik, így a további bővítésük gazdaságossága megkérdőjeleződik.
  • gombabácsi #1
    egyszerű. az MS-re rá kell verni ezért egy marha nagy bírságot, és kötelezővé kell tenni hogy ne bocsáthasson el ezért alkalmazottakat