Gyurkity Péter

Európában rajtol el a HTC One S9

A cég egy szerényebb megoldással bővíti a kínálatot, a régi dizájnra építve.

A HTC németországi részlege hivatalosan is lerántotta a leplet a cég új okostelefonjáról, amely a One S9 néven jelenik meg a boltokban. Ezúttal egy felső-középkategóriás megoldást kapunk, amely kifejezetten az európai piacon lesz hivatott meghódítani a közönséget.

Első látásra az ismerős dizájn tűnhet fel, ez ugyanis az egy évvel ezelőtt megjelent One M9 kialakítását másolja le, vagyis a külső tekintetében semmi újra nem számíthatunk. Az említett kategóriából az előlapon elhelyezett két hangszóróval igyekeznek kiemelkedni, míg a szoftveres oldalon már az új Android 6.0 Marshmallow fut, amely az M9 esetében értelemszerűen még nem állt rendelkezésre - a megszokott Sense kezelőfelület természetesen itt is megtalálható.


Szintén a középkategóriás jelleget erősíti a MediaTek Helio X10, amely nyilván nem a cég legerősebb példánya, bár a nyolc magnak és a 2 GHz-es órajelnek köszönhetően itt nem lesz nagyobb gondunk a teljesítménnyel. A kijelző ezúttal egy kereken 5 hüvelykes példány, amely az 1080p felbontást támogatja, ehhez pedig a csúcskategóriából mára kiszorult 2 GB RAM, egy 16 GB-os tároló, valamint egy 2840 mAh-s akkumulátor társul, méghozzá egy 13 megapixeles hátoldali OIS-kamera, valamint egy előlapi UltraPixel kamera társaságában - ez utóbbi a cég szerint alacsony fény mellett is jól produkál majd.

A megjelenésre az első körben Németországban és más európai piacokon kerül sor, ezért az itt használt LTE-frekvenciasávokat is támogatják. Az ár kereken 500 euró.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sippie #3
    jó lesz, 60ezerért kb
  • MarkBlade #2
    Én is szerettem a régi Desire Bravo -t. De a HTC elszaladt az árakkal.. nem csoda hogy gondban vannak. Így a Nokia sorsára fognak jutni..
  • HTS s3rg1nh00 #1
    nagyon szerettem a HTC Desire S-em,de most komolyan HTC...500 euró?annyiból full extrás Xiaomi Mi5-öt vesz az ember,vagy Note 2-ből 2 darabot is (ami teljesítményben kvázi ugyanaz)...