Gyurkity Péter

A csúcskategóriában erősít a Lenovo Zuk Z2 Pro

A sorozat második tagja valódi erőgép, mégpedig kedvező hivatalos árral.

A Lenovo a Motorola mellett a Zuk-sorozat elindulására épített az elmúlt hónapokban, bár ez utóbbi család eddig mindössze egyetlen tagból állt. Most viszont befutott a második példány, amely a középkategória helyett a csúcskategóriát célozza meg.

A cég bemutatta a számára hazai piacon a Zuk Z2 Pro névre keresztelt okostelefont, ennek során pedig a belső összetételről, a külső dizájnról, illetve a hivatalos árról is lerántották a leplet. Ebből kiderült, hogy bár a kialakítás terén nem várhatunk csodát, a hardveres komponensek alapján viszont egy igazi erőgépet vehetünk majd kézbe, hiszen az 5,2 hüvelykes kijelző, az 1080p felbontás, a Qualcom Snapdragon 820 chip, a 4 vagy 6 GB LPDDR4-memória, a 128 GB-os belső tároló, a 13 és 8 megapixeles kamera, az ujjlenyomat-olvasó, valamint a 3100 mAh-s akkumulátor alapján csúcskategóriás modellről van szó - bár nyilván ez utóbbi nem tartozik a nagyobb példányok közé.


A Weibo közösségi portálon napvilágot látott bejegyzés szerint tíz különböző szenzor segíti majd a felhasználókat, itt többek között az ultraibolya-sugárzást is megmérhetjük majd. A 4G LTE, a Type-C USB, valamint az Android 6.0 Marshmallow mellett (egyes források szerint) az Apple iCloud hivatalos támogatása is megtalálható itt, ennek részleteiről azonban egyelőre nem szól a fáma. Jó hír viszont, hogy a kínai ár mindössze 415 dollárnak felel meg, ami nem egy orbitális összeg.

Kínában már sor került a megjelenésre, és bár az amerikai piacot jó eséllyel ezúttal is mellőzni fogják, az európai országokban még van esély a debütálásra - ennek hiányában pedig a mostanában egyre divatosabb online áruházak lehetnek majd segítségünkre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Fefy #1
    Jééé.... Nem egy fal méretű, felső kategóriás telefon, viszonylag emberi árcédulával :O