Gyurkity Péter

Márciusra csúszik a HTC One M10

A gyártó új zászlóhajója két változatban, csak az MWC után jelenik meg a piacon.

A HTC soron következő csúcskategóriás megoldásáról a hónap második felében egyszerre több új hír is felbukkant, ezek alapján pedig lassan összeállni látszik a teljes kép. A cég két változatban dobhatja piacra a készüléket, amely bizonyos szempontból a One A9-re hasonlít majd.

Az első új bejegyzés egy eddig megbízhatónak bizonyult külső forrás révén jelent meg az interneten, ebből arra következtethetünk, hogy a One M10 - amely több beszámolóban is a Perfume kódnéven szerepel - két változatban jelenik meg a piacon. Az Észak-Amerikának és Európának szánt példányok a Snapdragon 820 chipre támaszkodnak majd, míg az Ázsiában megjelenő változat egy MediaTek chipre épülne, ami ugyan nem lenne példátlan, ez azonban azt jelenti, hogy a HTC most először mutatja be ugyanazt a modellt két eltérő változatban.

Ami a megjelenés időpontját illeti, a HTC illetékesei állítólag több prototípust is visszaküldtek a kialakításért felelős csapatnak, ez pedig jelentős csúszást idézett elő az eredeti menetrendben. Ennek eredményeként a Perfume nem lesz ott a februári MWC alatt, a hivatalos bemutatóra csak ezt követően, nagy valószínűséggel márciusban kerítenek majd sort, a külsőt illetően pedig arról olvashatunk, hogy itt (bár egy teljesen új dizájnról van szó) a One A9 bizonyos vonásait vennék át.

A frissebb hírek szerint a tengerentúlon az AT@T mindenképpen hozzájut majd a készülékhez, amely a megjelenés pillanatában az Android 6.1 Marshmallow operációs rendszert és a Sense 8.0 kezelőfelületet futtatná.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!