Gyurkity Péter

Nem tudunk elszakadni okostelefonunktól

A Motorola felmérése szerint sokan még a nemi életnél is többre tartják készülékeiket.

A Motorola a napokban mutatta be új okostelefonjait, ennek visszhangja pedig most is jól érzékelhető. A gyártó azonban eközben egy érdekes felmérés eredményeit is közzétette saját blogjában, ezek pedig arra utalnak, hogy a felhasználók jó része egyszerűen képtelen elszakadni kedvenc hordozható kütyüjétől.

A felmérés (amelyet 7 országban, több mint 7 ezer, jogilag felnőttnek minősülő személy bevonásával készítettek el) jól mutatja, hogy az utóbbi néhány évben nagyon hozzánőttünk az új slágertermékhez. A megkérdezettek 60 százaléka ugyanis úgy nyilatkozott, hogy aludt már telefonnal a kezében, 57 százalék pedig az illemhelyen is használta már készülékét - a kínai felhasználók körében ez az arány még magasabb, 67 százalékos. Zuhanyozni még mindössze 17 százalék mert okostelefonnal a kézben, ebben nyilván segít a megfelelő védelemmel ellátott fejlesztések terjedése, de ennél érdekesebb, hogy a válaszadók több, mint fele ezt a készüléket mentené ki a házból egy esetleges tűzvészben.

Ha még ez sem lenne elég a mánia tényének elfogadásához, vessünk egy pillantást a nemi életet firtató kérdésre, amely szerint 22 százalék inkább választaná a szexmentes hétvégét, mintsem hogy ugyanezen időszakra lemondjanak kedvenc kütyüjükről, 40 százalék pedig olyan dolgokat is megkérdez telefonjától (nyilván a beépített szolgáltatáson keresztül), amelyet legjobb barátjuk előtt sem firtatnának. Érdekes módon ehhez képest mindössze 39 százalék elégedett minden szempontból a meglévő okostelefonjával - bár lehet, hogy ezen az arányon az esetleges "segédeszközök" beépítése nagyot lendítene, ha már a nemi élet is helyet kapott a kérdések között.

A Motorola ábrákon keresztül ismerteti az eredményt, ezek értelmezését azonban már az olvasókra bízzák.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ElNano #11
    Nekem saját elhatározásból negyedik hónapja nincs mobiltelefonom, és roppantul élvezem. Semmiféle hátrányát nem érzem a hiányának, sőt… Jobban érzem magam. Nagyságrendekkel.
  • FoodLFG #10
    "sokan még a nemi életnél is többre tartják készülékeiket"
    nők... -.-
  • ugh #9
    Jo nagy kreten vagy.
    Mert a ketto kozt (a kozteve/ kapualjban pletyka es a kiuteses leszek mer otthon maradt a mobilkam es nem oleszek 20 percig elerheto),nincs atmenet mi?
  • ugh #8
    Ime egy meteorerett civilizacio...
  • Kongy #7
    Ne is mondd. Megyek hazafele biciklivel és 10 percen belül 2 idióta is jött szembe, aki biciklizés közben a telóját nyomkodta. Egyik majdnem el is esett. Egyszerűen nem akartam elhinni amit látok. Másik amikor a lámpánál a nő nyomkodja a telefonját, én megunom a várakozást, elindulok pirosban, a nő fel se néz, csak jön utánam, majdnem elütötte egy autó. Elég komoly problémák vannak itt...
  • Sheltem #6
    +1

    Pontosan ezt akartam írni.
    A sok gyökér még az orra elé se tud nézni, kedvencem aki a metró ajtajában áll és szinte fel kell löknöm ha ki akarok szállni mert nem tudja levenni a szemét a telefonjáról, hogy valaki le akar e szállni.
    Gondolom ismerős sokaknak ez.
    Utoljára szerkesztette: Sheltem, 2015.08.08. 10:11:15
  • dzsagon #5
    El vagy varázsolva. Az okostelefon használók 90 százaléka 25 év alatti fiatal akiknek az "információ éhsége" a facebookra és a ratyi Youtube videók nézésére terjed ki. Nagyívben szarnak rá mi történik igazából a nagyvilágban.
  • who am I 7 #4
    aham, tehát úgy gondolod, hogy a másokkal való folyamatos kommunikáció és az információ "éhség" az probléma.
    és sokkal jobb lenne, ha szarról sem informálódnának az emberek, csak a köztévékből és jó lenne, ha kocsmákban vagy lócán a kerítés előtt tudnának 1 max 2 emberrel kommunikálni szóban, mert az mennyivel sokkal jobb.
    de akkor, ennyi erővel, miért nem mászunk vissza a fára? :-o
  • wraithLord #3
    Én pont ma melóba menet otthon felejtettem a telefonomat, de inkább örültem neki, hogy nem pittyeg folyton, meg nem buzerálom állandóan.
    Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire nem hagy élni az a kis kütyü (bármilyen közhelyesen is hangzik). Már akinek nem az jelenti az életet... :D
  • kvp #2
    Fuggetlen vizsgalatok is ezt az eredmenyt hoztak ki. Az embereknek egyszeruen fontosabb a telefonjuk es az ezzel jaro folyamatos online allapot, mint a fizikai tarsas kapcsolataik.