Berta Sándor

A streaming-cégek fogják uralni a zenepiacot

A Spotify alapítója szerint a zeneiparnak innen csak felfelé vezet út. Máris vizsgálat indult az Apple zenei szolgáltatása ellen.

Daniel Ek, a Spotify létrehozója azt nyilatkozta, hogy a zenei piac az új üzleti modellek, főként a streaming segítségével drasztikus mértékben növelheti bevételeit, amely akár a száz milliárd dollárt is elérheti majd. Ez meglehetősen optimista jóslat, hiszen a Nemzetközi Zeneipari Szövetség (IFPI) adatai alapján tavaly a globális zenei piac teljes bevétele ennek alig 15 százaléka volt, igaz, az összegnek még csupán kis százalékát teszeik ki a streaming-szolgáltatásokból származó összegek, és egyáltalán nem látszik, hogy mitől ugrana meg hirtelen a fizetni hajlandó felhasználók száma.

Ek szerint azonban mindez csak a kezdet, úgy véli, a növekedéshez vezető utat az ingyenes és a fizetős ajánlatok kombinációja jelentheti és az alacsonyabb, illetve más esetekben pedig a magasabb árak alkalmazása. A Spotify üzleti modellje éppen véletlenül ilyen, azaz a fizetős hozzáférés mellett egy reklámokból finanszírozott verzión alapul. 75 millió ügyfelükből immár 20 millióan fizetnek a platform eléréséért, ennek ellenére közel sem állnak stabil lábakon. A menedzser szerint a zeneipar jelenleg túlzottan is fekete-fehér alapon szemléli a dolgokat, holott a zene mindig is elérhető volt ingyen és pénzért is. Ő éppen ezért azzal számol, hogy a versenyt felügyelő szervezetek a jövőben még jobban górcső alá veszik a zenei piacot, különösen azután, hogy az Apple is elindította a saját zenei stream-szolgáltatását.

Utóbbiban nem tévedett sokat, hiszen ugyan csupán néhány napja mutatták be az Apple Music szolgáltatást, azonnal nehéz helyzetbe került. Az új platform révén a felhasználók az iTunes katalógusából streamelhetnek zeneszámokat és albumokat, s ajánlásokkal fűszerezhetik a kínálatot. Most azonban két szövetségi államban, New Yorkban és Connecticutban is eljárást indított a helyi államügyészség. Mindkét államban azt vizsgálják, hogy a gyártó nem gyakorolt-e nyomást a zenei kiadókra azért, hogy azok részesítsék előnyben az új szolgáltatást. Mivel a kiadókkal nagyon elhúzódtak a tárgyalások, a gyanúnak lehet némi alapja.

A New York-i államügyészség egyik szóvivője kijelentette, hogy fontos, hogy a (zenei) streampiacot megvédjék a titkos megállapodásoktól és a piaci versennyel ellentétes más magatartásoktól. A Universal Music Group erre válaszul közölte, hogy nem voltak titkos megállapodások. Az Apple szóvivője ugyanakkor nem akarta kommentálni a hírt. Az Apple komoly esélyekkel indulhat a zenei streampiacon, azonban az ügy miatt lépéshátrányba kerülhet amúgy is népszerű vetélytársaival szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #11
    Jól van fiam, "Right back at you!"
    Aki ennyire sötét, avval nem tárgyalok.
  • FoodLFG #10
    mo-n konkrétan ellopják a fizetésedet a magyarok és a külföldiek is, tehát miről beszélsz? az hiányzik nekünk legkevésbé, hogy még több pénz áramoljon ki azoknak a kezéből, akik dolgoznak.

    attól itt nem lesz jobb semmi, ha kurva sok pénzt kifizetünk a külföldi vállaltoknak. nekik egyáltalán nincs szükségük még plusz támogatásra tőlünk, főleg ha a zeneiparról van szó. csak olyan dolgokért szabad fizetni, aminek a megvétele a saját érdekeidet is szolgálja, a saját közösségedet gazdagítja, különben csak egy birka leszel a többi közt.
  • Lacee86 #9
    Te jó ég, ennyire sötét hogy lehet valaki. Kíváncsi lennék, te mit szólnál ahhoz, ha soha senki nem fizetne a munkádért, amit elvégzel.
  • yesname #8
    Hát igazán remélem, hogy éhen fogsz halni, nem kapsz majd fizetést időnként vagy éhezni fogsz, lopjanak meg, raboljanak ki, temessenek el és akkor így jártál. Ezek a logikátlan "önigazolások", mentségek. Szűk látókörű, ostoba emberek...
    Utoljára szerkesztette: yesname, 2015.06.13. 16:36:39
  • ostoros #7
    Akkor így jártak.
  • ProGabe #6
    Na és szerinted miért "mondtak le erről a piacról"?
    Hint: nem azért, mert túl sok bevételük származott belőle :D
  • ostoros #5
    Tudod, ha egy könyv nem jelenik meg magyar nyelven, ha egy film nem jelenik meg magyar szinkronnal, ha egy előadó nem veszi a fáradtságot, hogy koncertet adjon hazánkban, vagy egyáltalán a lemeze sem jelenik meg, akkor az azt jelenti, hogy lemondtak erről a piacról.
    Ha pedig lemondtak erről a piacról, akkor kuss a nevük, ne várjanak bevételt!
  • Bagoly81 #4
    http://itmozaik.hu/?/a/cikk/id/a_toshiba_beszall_a_tiszta_elelmiszer_business_be_171114



    itt a vég elkezdődőtt

    és ha nincs net? és az adatforgalmat lenyeső szolgáltatásukkal mi lesz?
  • gombabácsi #3
    ezeknek a gigacégeknek már csak a kaja termesztésbe kell beszállniuk, lassan más nem lesz amit nem csinálnak

    az antitröszt törvény meg le van tojva
  • Linkout #2
    Azigen! :) Igazi jó hozzáállás. Minden legyen ingyen, mindenki szopjon le, nekem jár az ingyen zene, windows, photoshop, office és ha egyikben hiba van, dögöljön meg mindenki aki fos zenét vagy programot ír, mert miért nem csinálja meg normálisan, amikor annyit keres vele. Oh wait... annyit keres vele? dehát idióta aki fizet érte nem?