Berta Sándor

Rávetette magát az Androidra a Microsoft

Megszűnik a Windows kizárólagos szerepe, platformfüggetlenné kezdenek válni a cég szoftverei és szolgáltatásai. Három platformra is elérhető lesz a Microsoft digitális személyi asszisztense.

Julie Larsson-Green, a Microsoft menedzsere már tavaly novemberben arra a kérdésre, hogy a Cortana más operációs rendszereken is megjelenhet-e, azt mondta: "A rövid válasz az, hogy igen." Ezután idén márciusban ismertté vált, hogy Cortanának lesz Android és iOS-kompatibilis változata is. Tehát a cég azt szeretné, hogy a Cortana a Windows operációs rendszerek mellett további két platformon (Android, iOS) is hozzáférhetővé váljon, igaz, az utóbbiakba nem integrálják, hanem külön programként érkezik majd.

Fontos ugyanakkor, hogy a Windows 10 PC-s változatára vagy a Windows Phone-t futtató okostelefonokra készített verzió összes funkciója közel sem lesz elérhető az Android- és az iOS-kompatibilis kiadásokon. S, hogy mik lesznek az eltérések? Nos, a digitális személyi asszisztensnek a beszédparancsokkal való aktiválásához hozzá kell férnie a mikrofonhoz, de ezt sem az Apple, sem a Google nem engedélyezi jelenleg. A rendszerbeállításokat sem lehet majd megváltoztatni és más alkalmazásokat sem lehet majd elindítani a Cortana segítségével. Az Androidra a Cortana már júniusban elérhető lesz, az iOS-kompatibilis változat még az idén, de később érkezik. A Microsoft nem tért ki arra, hogy a késésnek köze van-e az App Store szigorú feltételeihez. A digitális személyi asszisztens a jövőben magától is gyűjthet majd információkat és tanácsokat adhat a felhasználóknak.


A Cortana nem fehér holló, a társaság általános célja az, hogy a megoldásai és a szolgáltatásai ne csak a saját hardverein legyenek elérhetők. Ennek érdekében más vállalatokkal működnek együtt, így további eszközökre kerülhetnek fel a szoftverei és a szolgáltatásai. A Microsoft már márciusban 11 gyártóval megállapodott arról, hogy a termékeit előre feltelepítik a készülékeikre. A 11 partner között volt a Dell, a Samsung, a TrekStor és a Pegatron.

Most azt is bejelentették, hogy további 20 partnerrel bővült a csoport, a tagok között van számos amerikai, német, argentin és brazil cég, valamint a Haier, a Wortmann, a Prestigio, az LG és a Sony. A kooperációnak köszönhetően a jövőben az érintett gyártók Androidot futtató táblagépein megjelenhetnek a Microsoft megoldásai.

A Microsoft számára azért is lényegesek a globális és a regionális gyártókkal kötött megállapodások, mert ezek a platformokon átnyúló stratégiájának fontos elemét jelentik. Mindez radikális eltérést jelent a korábbi gyakorlattól, amelynek keretében minden energiájával arra koncentrált, hogy a felhasználókat a saját platformjához kösse. A megállapodás alapján a táblagépekre a Word, az Excel, a PowerPoint, a OneNote, a OneDrive és a Skype egyaránt felkerül. A szoftverek már az LG új tábla PC-jén és a 90 napon belül érkező Sony Xperia Z4 készüléken is megtalálhatók lesznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RAZOR27 #3
    ezt már tavaly is tudtuk...
  • Skylake #2
    Végül is a cloud-guy-tól érthető lépés, és jó lépés végső soron. Más kérdés, hogy például a G. mennyire fogja hagyni ezt a cross platform terjeszkedést. Vagy a nagyarcú cupertinói sznobok. Mert simán elképzelhetőnek tartom, ha az ms szolgáltatások iránti userbase növekedésnek indul ezeken a platformokon, akkor ezek hogyan tudják majd a platform jellemzői általt sakkban tartani. amint látható, a funkciók az idegen plafromokon korlátozottak, jó okkal, hiszen nem akarnak maguknak konkurenciát. Érdekes lesz ez mindenesetre.

    (Hint: nem vagyok ms-huszár.)
  • kissssss #1
    "Rávetette magát....."

    és közösültek is? baba?