Berta Sándor

A technológiai változás csak most kezdődött

A digitalizálás jelentősen megkönnyíti az emberek mindennapjait, de nemcsak pozitívumokat hozott magával.

Napjainkban közel hárommilliárd felhasználó van online, szinte minden a világhálón zajlik: az ételek és a karácsonyi ajándékok megrendelése, a zenehallgatás, a kedvenc sorozatok és a hírek megtekintése éppúgy, mint a kommunikáció. A valódi és a virtuális világ egyre jobban összemosódik, az egyik aktuális trendet jelentő viselhető termékeknek köszönhetően pedig még közelebb kerül az emberekhez a technológia. A dolgok internete, az intelligens otthon, a 3D-nyomtatóval elkészíthető ételek is valósággá váltak.

Jeff Jarvis amerikai professzor, újságíró, blogger ezt a kérdést némileg másképp látja. "Azt hiszem, hogy a most megélt változások minden valószínűség szerint nem gyorsan, hanem éppen ellenkezőleg, nagyon is lassan valósulnak meg. A technológiai változás folyamata csak most kezdődött el és még semmit sem láttunk belőle" - jelentette ki Jarvis. A blogger példaként azt említette, hogy hiába találta fel Gutenberg a nyomtatást, az első nyomtatott könyv kiadásáig is még több évtizednek kellett eltelnie.

Napjainkban az IT-cégek kutatólaboratóriumaiban a szakemberek már nem a notebookokra, a mobil készülékekre vagy a közösségi portálokra összpontosítanak, hanem előtérbe kerültek az önálló közlekedésre képes és hálózatba kötött autók, a robotika és a szenzorok, a beültetett chipek és az egészségügyi fejlesztések. A digitalizált életet, az innovációkat és a trendeket alapvetően az amerikai társaságok határozzák meg, amelyek az elmúlt években a Szilícium-völgyből kiindulva az egész világot meghódították. Ezek a vállalatok adják meg most is a fejlődés irányát és őket követik az ázsiai cégek, miközben Európa csak árnyéka önmagának.


A jelenlegi helyzetet kritizálók elsősorban azt emelik ki, hogy a Google és más óriáscégek monopolhelyzetbe kerülhetnek, valamint eltűnhet a magánszféra, folyamatossá válhat az ellenőrzés lehetősége és a számítógépektől, illetve más készülékektől való függőség. Szerintük a túl nagy hatalommal rendelkező amerikai társaságok nem hagyhatják figyelmen kívül a törvényeket vagy nem élhetnek vissza a piaci helyzetükkel, és ezt szigorúan be kellene tartatni. Jarvis viszont úgy véli, hogy "eurotechpánik" figyelhető meg. Szerinte lehetetlen, hogy valaki ne arra a következtetésre jusson, hogy Európa - vagy legalábbis az itteni kormányok és a médiavállalatok - ellenséges környezetet teremtenek a technológiával, az innovációval és különösen az amerikai internetes vállalkozásokkal szemben.

Úgy véli, a Google esetében nem kell monopolhelyzettől tartani, hiszen minden szolgáltatásával szemben vannak jó alternatívák. Jarvis végül leszögezte, hogy a sikeres európai szolgáltatások gyakran lemásolnak máshol már megvalósult innovációkat, holott az lenne a lényeg, hogy a nyilvánosság előtt próbálkozzanak meg valamivel és akár bukjanak el, mert így tanulhatnak a folyamatokból. A Szilícium-völgy viszont talán túlzottan is a másik irányba indult el, amikor a bukást már szinte egyfajta kitüntetéssé idealizálja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    A szilicium volgy kozeleben talalhato Berkeley egyetemen a 60-as evekben ket jelentos talalmanyt fejlesztettek ki, az egyik a BSD, a masik az LSD. Mindketto napjainkig meghatarozza a vilag fejlodesenek iranyat.
  • Griphons #1
    Nem tudom mit szív a pali, de tuti, hogy a Szilikon Völgyből küldik neki...