Gyurkity Péter

Európában rajtol el az első Ubuntu okostelefon

Mégpedig egy már piacon lévő középkategóriás készülékkel, korlátozott mennyiségben.

Legutóbb csaknem egy évvel ezelőtt írtunk a brit Canonical mobil szegmenssel kapcsolatos terveiről, azóta azonban nem sok fejleményről számolhattunk be a cég háza táján. Most végre valóban megjelenik az első ilyen okostelefon, igaz, egyelőre csak korlátozott mennyiségben.

A hivatalos közleményből kiderül, hogy a cég választása egy meglévő, most is kapható középkategóriás készülékre esett, amely eredetileg a spanyol illetőségű BQ jóvoltából jelent meg. A BQ Aquaris E4.5 egy mainstream megoldás, amely 4,5 hüvelykes IPS-kijelzőt kapott, qHD, vagyis 960 x 540 pixel felbontással, egy 1,3 GHz-en futó MediaTek chip, 1 GB RAM, egy alapesetben 8 GB-os belső tároló, egy 8 megapixeles hátoldali dual LED flash és egy 5 megapixeles előlapi kamera, valamint egy 2150 mAh-s akkumulátor társaságában.


A dual-SIM opció elérhető lesz a készüléken, míg a szoftveres funkciókat ezúttal az Ubuntu szolgáltatja majd, nagyjából a megszokott, a piacon lévő riválisokhoz hasonló kezelőfelületen, ám kiegészítve azt a lokáció és a keresett tartalom alapján automatikus módon ajánlott helyszínekkel, lehetőségekkel, szolgáltatásokkal. A telefont a Canonical egyelőre saját internetes boltjában árulja majd, mégpedig kizárólag az előre kijelölt napokon, így csak korlátozott mennyiségben juthatunk majd hozzá a fejlesztéshez – az ár 170 euró.

A cég már korábban megállapodást kötött a kínai Meizuval, mivel azonban az erre kijelölt MX3 okostelefon után már az MX4 és MX4 Pro is megjelent, a menetrend valószínűleg megváltozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • igazamvanvagyig #4
    Jaj csak linux ne könyörgöm.Az android is elég nagy csapás.
  • T2k #3
    Az idiótákat , mint pl. CairoJack (aki minden egyes alkalommal behányja az elmebeteg hülyeségeit akárhányszor bizonyították már rá ezt korábban, ráadásul még ronda is, és úgy POS az egész ahogy van) ki nem állhatom.

    Ez az Ubuntu túró meg úgy kell mint az ember hátára a púp. Még egy újabb szifon koppintás nulla innovációt felmutatva és 8 évvel elkésve. DOA.
  • asgh #2
    Ha a piacvezető android nem túl stabil, akkor mennyi az esélye, hogy egy hobbiproject kategóriájú OS majd stabilabb lesz?
    Az iOS és a WP pont a zártságának köszönheti a stabilitását, mert a fejlesztők pontosan tudják, hogy milyen hardverre fejlesztenek.
    A droid más üzleti modellt követ: a gyártókra bízza az OS tweakelését, így adott készülék típuson (amire rendesen optimalizálják) hibamentesen fut, a dzsunka mobilokon, vagy azokon a brand cuccokon, ahol a gyártó fejlesztői kapacitását nem a stabilitásra, hanem az előtelepített bizbaz appokra fordítja, ott meg nem.
    Az instabilitás tehát kényszerű velejárója a nyíltságnak, mert az OS fejlesztője harmadik félre bízza a fejlesztés egy adott részét.
    Ez sajna a többi linux alapú mobil OS-re is igaz lesz. Ha sikerül egyáltalán elterjedniük, a népszerűségükkel arányosan romlik majd a stabilitásuk is.
    Szal ha már mobil OS alternatíva, akkor sokkal inkább valamiféle debian szerű üzleti modellnek lenne értelme direkt geekekre szabva: olyan mobil OS, aminél neked kell mindent a hardverhez optimalizálnod kb. az alapoktól, a hardver gyártó meg csak annyiban járulna hozzá, hogy nem akadályozza az előtelepített OS teljes lecserélését.
  • CairoJack #1
    Én szívesen kipróbálnám. Jó lenne, ha elterjedne egy valóban nyílt OS, ami még stabil és szép is, valamint sok app van rá. Persze nagy valószínűség szerint ez az Ubuntu sosem fog kellően komoly piaci szereplővé nőni, ettől függetlenül én örülnék neki. A zárt rendszereket, mint az IOS vagy a WP (ami mér ronda is, és app sincs rá, valamint úgy POS az egész ahogy van) nem állhatom, az android meg nem túl stabil. Szóval jelenleg nincs igazán jó OS a piacon, tényleg jó lenne egy komoly alternatíva ennek a triónak.
    Tudom, eléggé álom szagú kérés ez, de ettől még a legjobbakat az Ubuntunak, és a többi próbálkozónak.