SG.hu·

Továbbra sem kelendőek az érintőképernyős notebookok

Továbbra sem kelendõek az érintõ­képernyõs notebookok
Az érintőkijelzővel ellátott hordozható számítógépek még azelőtt eltűnhetnek a piacról, hogy igazán elterjedtek volna.

A DigiTimes tajvani IT-hírportál beszállítói forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a legtöbb notebookgyártó nem nagyon foglalkozik az érintőképernyős modellek piacra dobásával. Mindez azt eredményezheti, hogy ezek a készülékek az év végére teljesen eltűnhetnek a boltok polcairól. A szakemberek és az elemzők egyértelműen túlbecsülték az érintőképernyős notebookok iránti keresletet. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatták, hogy a vásárlók csak nagyon ritkán választottak e funkció miatt az adott modelleket, így a funkcióról egyre inkább lemondtak a gyártók.

Szintén kiderült, hogy az emberek továbbra is többnyire a billentyűzetet és az egeret vagy az érintőpadot használták, ugyanis az érintőkijelző nem volt igazán kényelmes és praktikus beviteli eszköz. Az érintőképernyős termékek ráadásul drágábbak a hagyományos kijelzővel felszerelt notebookoknál, a plusz funkció miatti felárat azonban csak kevés vásárló akarta megfizetni. A mostani folyamat elsősorban az Intel és a Microsoft számára jelent komoly problémát, hiszen a két társaság korábban ersően kampányolt az érintőképernyős készülékek mellett. Paul Otellini, az Intel egykori vezérigazgatója még 2012-ben azt prognosztizálta, hogy egy év múlva már nagyon nehéz lesz érintőkijelző nélküli notebookokat vásárolni.

Kell érint?képerny? a notebookokba?

Az már tavaly augusztusban kiderült, hogy a tábla-notebook hibridek és az érintőképernyős laptopok eladási adatai egyaránt elmaradnak a várakozásoktól. Nagyon komoly árcsökkentésre lett volna szükség ahhoz, hogy a kategóriákba sorolt eszközök kelendőek legyenek, ennek ellenére Richard Shim, az NPD DisplaySearch elemzője úgy vélte, hogy a következő években gyorsan elterjedhetnek az érintőkijelzős laptopok. Shim szerint 2017-re a kiszállított készülékek 40 százalékát szerelik majd fel érintőképernyővel.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62014. 10. 04.. 12:20||#8
Én is keresek már egy jó kis érintőképernyőset. De sajna a gyártók forgalmazók xarnak a témára. Talán a Lenovo aki ezt valamennyire komolyan veszi. Persze a Médiamarkba kiraknak egyet egyet, de a jóember azt sem tudja, hogy az-e egyáltalán, nem is próbálja ki, mert baxik elolvasni a specifickót is. Ennyit a téma marketingjéről.
Inkább persze veszik a béna tableteket, aztán szídják, hogy milyen xar.

Ez az egész nincs rendesen lekommunikálva.
© Szefmester2014. 10. 02.. 15:53||#7
Egy kifordítható kijelző, vagy egy leszerelhető kijelző mellé bőven jó dolog az érintésérzékenység, főleg a netbook méretű ojjektumok esetében. Ez a bevitel nem egy 17"-os 3D kijelzős benga állat Alienware gépnél életképes, hanem a kis könnyű notiknál, amik jóval több mindenre használhatóak mint egy tábla.
+1
© matatom2014. 10. 01.. 17:31||#6
Aki használt már convertible-t különösképpen, ha stylus is jár hozzá, az nem mond olyan hülyeséget, hogy felesleges. <#ejnye1>

Igen, egy klasszikus notebookon, megszokott szényitható formában hagyományos Windows felületen nem sokat javít a felhasználói élményen. De ez mind csak azért mert a kijezö távol van, esetleg nem dönthetö a megfelelö szögben és mert a hagyományos Windows felülethez kis képernyön nagyok az ember ujjai. Egyszóval az ergonómia nem tökéletes.

Viszont egy ügyesen forgatható, csukható, hajtható vagy éppen szétszedhetö convertible gépen a Windows csempés felülete tökéletesen, de a hagyományos asztal is elég jól használható ujjal bökdösve. Ha pedig stylus is jár a gépphez, akkor nagyon precízen és kellemesen lehet dolgozni vele, olyannyira, hogy el is felejti az ember, hogy van egér a világon. Mondjuk meg kell tanulni, hogy a stylus egy különös keveréke az egérnek és az ujjunknak, de egy gyorsan megy. Egyedüli macera, hogy néha meg kell törölni a kijelzöt, de hát ebben egy tablet sem különbözik. <#nyes>

Amióta érintökijelzös gépet használok nem egyszer morgolódok, amikor a céges MacBook-on bökni alarok valamire és az meg csak áll, mint a faszent. <#idiota>
Utoljára szerkesztette: matatom, 2014.10.01. 17:36:23
© syn7h37ic2014. 10. 01.. 16:51||#5
folyt köv....
Tehát a tabletek csak játékra és böngészésre valók valamennyire.
© syn7h37ic2014. 10. 01.. 16:46||#4
Szerintem pedig jó dolog az érintőképernyő a notikon. Az enyém pont olyan, egy Lenovo X201 Tablet. multitouch a kijelző visszaforgatható a billentyűzetre. A mostani munkámhoz olyan mértékben bevált, hogy nagyon hiányozna, ha nem lenne touch screen. Sokkal jobb, mint a vacak tabletek. Hogy azok miért ennyire felkapottak... Próbáltam egy időben, de sima játékszerek a Lenovohoz képest, és
© Pares2014. 10. 01.. 16:36||#3
Nem értek egyet. Win 8.1-eshez mindenképp jól jön az érintő képernyő. Persze én az ilyen 13"-nál kisebb notebookokra gondolok.
© Hedgehunter2014. 10. 01.. 15:49||#2
Ennek valoban csak leveheto kepernyo mellett van ertelme..
© CairoJack2014. 10. 01.. 15:38||#1
Notin semmi értelme az érintőképernyőnek. Sőt, kifejezetten visszás. Nem kényelmes, plusz az összetapizott kijelző is gáz, no meg ha már noti, akkor matt panellel, nem fényes/vakítóan csillogó.
Max az olyan konstrukciókon jó ez, ahol a kijelző lecsatolható, és tabletként használható.
Utoljára szerkesztette: CairoJack, 2014.10.01. 15:41:43