Gyurkity Péter

AMD: x86 és ARM chipek egyazon alaplapon

A cég új megoldása révén egymás helyét is elfoglalhatják majd az eltérő architektúrájú chipek.

Az AMD épp egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy szeretnék licencelni az ARM technológiáját, ezt követően pedig megkezdenék a saját mobil processzorok kifejlesztését. Mostani bejelentésükből kiderül, hogy emellett egy hibrid megoldáson is dolgoznak, amelynek eredményeként a cég x86 és ARM architektúrára épülő termékei akár egyazon foglalatban is használhatók lennének.

A SkyBridge névre keresztelt projekt a cég által "Ambidextrous Computing" névre keresztelt törekvés első lépését jelenti. Ennek keretében 2015-ben válnának elérhetővé a tervek szerint 20 nanométeres gyártástechnológiával készülő x86 és ARM architektúrájú APU-k és SoC-ek, amelyek most először lennének fizikailag kompatibilisek. Ez utóbbi azt jelenti, hogy egyazon alaplapon, mi több, ugyanazon foglalaton belül alkalmazhatnánk őket, vagyis nem jelentene gondot a két architektúra képviselőinek egymással történő gyors és kényelmes felváltása. A cég egy Cortex-A57 magokra épülő dizájnt szeretne kialakítani, ezek lennének az első saját Heterogeneous System Architecture (HSA) chipek az Android alá, hozzájuk pedig az új Puma+ x86-os processzormagok társulnának.

Az idei évben több eltérő terméket is viszontláthatunk majd a boltok polcain, ezek között nemcsak a Kaveri, Beema és Mullins kódnévre hallgató asztali és mobil x86-chipek, de a Seattle családba tartozó új 64 bites, Opteron A-sorozatú szerverchipek is megtalálhatók lesznek, immár az ARM architektúrára alapozva - ez utóbbi 28 nanométeres csíkszélességgel. A jövőre felbukkanó Skybridge nemcsak a fizikai kompatibilitás, de a fogyasztás terén is előrelépést jelent majd, míg 2016-ra készülne el a cég teljes mértékben saját dizájnja, amely AMD K12 néven jelenne meg, a nagy teljesítmény és alacsony fogyasztás ígéretével.

Az árakról és a pontos megjelenési dátumokról csak később esik majd szó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MsUser #2
    Az elképzelés jó az AMD-től, Vol Jin nem látok utalást az egy-időben használatról, csak kompatibilitás-ról van szó!
    Ha egy alaplapon és ezen belül egy CPU-APU foglalatba szinte minden CPU menne az lenne az igazi, a felhasználó vagy az alkalmazott cél szabná meg milyen drága vagy erős hardvert használ!
    Újra éledhet a PC piac kicsit másképp!
  • Vol Jin #1
    Nem értem az előnyt.

    Egyszerre nem tud menni, csak átkapcsolva, és valószínűleg csak az egyiket fogja használni egy termék, tehát a bootoláskor dől el majd mindig ugyanúgy. És akkor tök feleslegesen ott van benne a másik proci.

    A 20 nm meg sok.