Gyurkity Péter

12 maggal támad az AMD Kaveri

Az AMD összesen 12 fő egységre bontja le új processzorait, amely grafikai téren is gyorsulást hoznak.

A cég új generációjának közelgő megjelenéséről már tavaly olvashattunk, azóta tudjuk, hogy 2014-ben mind az asztali, mind pedig a mobil vonalon leváltanák a jelenleg kapható példányokat. Nagy átlagban mintegy 20 százalékos gyorsulást ígérnek a Richland család tagjaihoz képest, ám a grafikus vezérlő révén ezen belül nagy eltéréseket tapasztalhatunk majd.

A CES első napján közzétett anyagban az AMD arra figyelmeztet, hogy egyszerre több újítással is szolgálnak majd a vásárlóknak, ezek között szerepel első helyen a két új, elsőként megjelenő chip. Az A10-7700K és az A10-7850K jelzésű változatokról még nem minden részlet látott napvilágot, ám azt tudjuk, hogy ez utóbbi négy processzormagja 3,7 Ghz-en fut, a chip az FM2+ foglalatba illeszkedik, a GCN és a hUMA technológia révén pedig az immár 512 feldolgozóegységre támaszkodó, 720 MHz-es integrált GPU még szorosabban kötődik a CPU-hoz, ettől is remélik többek között a gyorsulást.

Az AMD igyekszik egyszerűsíteni a képet, ezért bevezetik a számítási mag (computing core) fogalmát, amely a processzor fő részeinek számát hivatott elárulni. Az 512 feldolgozóegységet 8 nagyobb "magba" foglalják össze, így az új chipek tulajdonképpen 12 fő részre építkeznek - ezek mindegyike társaitól függetlenül hajt végre feladatokat önálló módon, a virtuális memória egy-egy szeletére támaszkodva. Fontos külső változás, hogy amíg az első APU-k megjelenésekor még gondot jelentett a megfelelő szoftverek hiánya, addig most a Windows 8 már lehetővé teszi a HSA (az egységes memóriacímzés felé vezető első lépés) alkalmazását, a hUMA támogatásával pedig még tovább megyünk ezen az úton, hiszen ezzel már nincs szükség ide-oda másolgatni a memóriában a másik félnek átadott feladatokat, azokhoz bármely egység azonnal hozzáfér.

Ezzel egy időben sikerült némileg lefaragni a fogyasztásból, mégpedig nagyjából 5 százalékkal, a Mantle és a TrueAudio révén pedig a játékélményt igyekeznek tovább fokozni, ahogy arról hosszabb cikkünkben már írtunk.

A két új chip január közepén jelenik meg, ezekhez a külső partnerek már most hozzáférnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Keiichii83 #2
    lehet! Csillagászati :)
  • Zsoltika 007 #1
    Lehet már tudni kb milyen áron mennek majd ezek?