Az önmagukat javító berendezésektől még messze vagyunk, viszont a különböző érzékelők már most is meghatározzák a mindennapjainkat.

Az egyik leggyakrabban használt szenzor a BMA 355, egy gyorsulásmérő, annyira apró, hogy egy üvegcsében több ezer darab fér el belőle. Ilyen érzékelőket helyeznek el többek között a digitális fényképezőgépekben, a mobil- és az okostelefonokban, a játékkonzolokban és a lépésszámlálókban. A stuttgarti Bosch Sensortec GmbH a szenzorok világában meghatározó szereplőnek számít, minden második okostelefonba a cég érzékelőit építik be. Laura Bohne, a Robert Bosch GmbH projektvezetője és csapata a gyorsulásmérők következő generációján dolgozik.

S hogy milyen jövőt képzelnek el a kutatók? Szerintük az autó érezni fogja, hogy az adott napon ki ül a kormány mögé és azonnal közli majd, hogy az illető kedvenc útvonalán éppen dugó van. Az elromlott gép jelezni fogja, hogy melyik alkatrészét kell kicserélni vagy megjavítani. A karkötő érzékeli majd, hogy az idős viselője a lakáson belül járkál vagy elesett és segítséget kell hozzá hívni. Ezek a víziók előbb vagy utóbb valósággá válnak és mindegyikük közös pontját a szenzorok jelentik.

A szenzorok fogyasztásának csökkentésekor mindenekelőtt arra kell figyelni, hogy az érzékelő által biztosított funkciók továbbra is zökkenőmentesen működjenek. Fontos a fantázia; Bohne a Bosch megbízásából már egyetemistaként azzal a témával foglalkozott, hogy miként lehet beépített elemeket tartalmazó szenzorokat kifejleszteni. Látszólag nem jutott közelebb a megoldáshoz, igaz, eszébe jutott egy ötlet: a használt szilíciumchipek hátoldalát is fel lehetne használni, például "3D-elemként".


Az ötletek a marketingcsapattól származnak, a kreatív munkatársak igyekeznek előre látni, hogy mik lesznek a felhasználók kívánságai. Az előfejlesztési részleg ezután megvizsgálja, hogy az elképzelés megvalósítható-e. A bevásárlási és logisztikai csoport tanulmányozza a beszerzési költségeket, míg az eladási részleg az ügyfelek igényeit igyekszik felmérni. Mindegyik csapatnak saját látásmódja van, az egyik a műszaki megoldásokért lelkesedik, a másik aggódik a felmerülő költségek miatt, míg a harmadik azt szeretné, hogy a konkurencia nem előzze meg őket.

Bohne izgalmas feladatnak tartja, hogy közös nevezőre hozza a különböző fejlesztőcsoportokat. A legfontosabb eszköze az egyeztetés és rá kell jönnie, hogy melyik szakember számára mi a mozgatórugó. Az általa tavaly óta vezetett program titkos, csupán annyit árulhat el, hogy a szenzorok fogyasztásának csökkentésével függ össze. Ez alapvető az Ipar 4.0 vagyis a jövőbeli fejlesztések szempontjából.