Berta Sándor

Kitart a roamingdíjak eltörlése mellett Neelie Kroes

Az Európai Unió digitális menetrendért felelős biztosa nem hajlandó engedni abból az elképzelésből, hogy tovább kell mérsékelni, majd teljesen el kell törölni a romaingdíjakat.

"A tervezett távközlési reformnak köszönhetően a felhasználók alacsonyabb árakat és jobb minőséget kaphatnak, valamint nagyobb kínálatból válogathatnak majd. A belső piac az Európai Unió ékköve, de a telefonálásnál még jelen vannak a nemzeti határok. Ez abszurdum, és korlátozza a versenyképességet. Egy valódi telekommunikációs belső piac príma konjunktúraprogram, ugyanis éves szinten állandó egy százalékos GDP-növekedést jelent. Számos államban - Németországban is - ez jelenti a különbséget a növekedés és a recesszió között. Oroszlánként fogok küzdeni a távközlési reform végrehajtásáért. Sürgősen szükségem van Németország támogatására, ahhoz, hogy a reform még a hivatali időm alatt megvalósulhasson."

"Az akarat jelen van, most értelmes kompromisszumokra van szükség. Az európai telekommunikációs piac már nem az első ligában játszik, túl lassan reagált az olyan fejlesztésekre, mint a Skype vagy az adatforradalom. A bevételek folyamatosan csökkennek, éppúgy, mint az Amerikai Egyesült Államokban, Ázsiában és más piacokon. Számos üzemeltető nagy adósságokkal küzd. A telekommunikációs szektorban lévő rossz helyzet miatt a gazdaság más ágazatainak teljesítménye is visszaesik. El kell hárítani azokat a nagyobb károkat, amiket egy újabb válság vagy a helyi távközlési társaságok csődje okozhatnak" - jelentette ki Neelie Kroes.

Az EU digitális menetrendért felelős biztosa szerint a reform célja nem a konszolidáció, azaz a szereplők számának csökkentése, de az lehet az egyik következmény. A verseny sokkal többtől függ, mint hogy hányan vannak jelen a piacon, például a szolgáltatóknak innovatívaknak is kell lenniük. A roamingdíjak eddigi csökkentésének köszönhetően egy négytagú család egy egyhetes nyaralás során kereken 400 eurót takarít meg és a díjak végleges eltüntetésével további 30 eurót spórolna meg. Egy másik példa: egy EU-n belül évente tíz üzleti utat bonyolító menedzser már most is 1200 eurót takarít meg, egy további csökkentés pedig további 100 eurót jelenthet.


"A célunk az, hogy a belföldi tarifákat kiterjesszük, így az előfizetők legkésőbb 2016-tól a mobiljaikat és az okostelefonjaikat az EU-n belül hatályos belföldi tarifákkal használhassák. Nagyon figyelni fogunk arra, hogy a szolgáltatók a kieső összegeket ne pótolhassák például a belföldi beszélgetések díjának emelésével. Az is változás lesz, hogy az EU-n belül nem lehet majd több pénzt elkérni egy külföldre irányuló vezetékes hívásért, mint egy belföldi távolsági beszélgetésért. A hívott félnek pedig egy másik EU-tagállamban fogadott hívásért nem kell majd fizetnie. Az internet tekintetében törvényben garantált hozzáférést akarunk biztosítani mindenkinek."

"Az online tartalmak esetében véget vetünk a diszkrimináló blokkolási és sávszélesség-korlátozó praktikáknak. A jövőben nem lehet majd korlátozni az olyan szolgáltatásokat, mint a WhatsApp vagy a Skype. Emellett minden ügyfélnek meg kell kapnia azt a sávszélességet, amiért fizetett. Amennyiben nem kapja meg, akkor felmondhatja az előfizetési szerződését. A postánál vagy a repülőgépeken is vannak felárért cserébe megrendelhető prémium szolgáltatások. Ennek kellene megvalósulnia a világhálón is, de komoly korlátozásokkal."

"Ezek a különleges ajánlatok semmilyen formában sem korlátozhatják a normális internetet, viszont a szolgáltatók természetesen kínálhatnak olcsóbb, korlátozott sávszélességű csomagokat. Aki nagy felbontású filmeket akar letölteni az többet fizet, mint az, aki csak Skype-beszélgetéseket folytat vagy e-mailezik. Ez rendben van. A lényeg, hogy a felhasználó megkapja azt, amiért fizet. Még hiányzik 130-200 milliárd euró befektetés ahhoz, hogy 2020-ig minden európai legalább 30 megabites hozzáféréssel rendelkezzen és a háztartások felében több mint 100 megabites elérés legyen" - hangsúlyozta a politikus. Kroes végül leszögezte: ő is szigorú biztonsági szabványokat akar, de annak sincs értelme, hogy kéttucatnyi felhőplatform működjön Európában, mert az hiba lenne. A globális piacot nem hódíthatjuk meg, ha az adatainkat bezárjuk a határaink mögé.

Kroes korábban az Európai Unión belüli mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjainak önkéntes kivezetését javasolta az Európai Bizottság a témáról készített rendelettervezetében. Egy ilyen döntés esetében ugyanakkor komoly válaszlépések várhatók a mobil cégek részéről. A roamingdíjak leghamarabb az idén tűnhetnek el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #8
    Mégis mekkora lehet a Magyarországon átmenő Eu-s áruk összértéke? Gyanítom hogy az Eu-s támogatások százszorosánál is több. De mi nem vethetünk rá ki vámot.
  • fonak #7
    "ma a magyar gazdaságot az EU pénzek tartják életben"

    Ja, csak cserébe lemondtunk a hazai piac és ipar védelméről pl.
  • Bigfoot75 #6
    Olmütz, olvasd el újra figyelmesen a cikket. A roaming díjak eltörlése a mobilszolgáltatásra vonatkozik, a 30-100 mbites elérések meg (főleg) az otthoni, vezetékesre.

    Hol van az a cikkben szerinted, hogy nem lehet pénzt keresni a szolgáltatással? Egyedül a versenyt korlátozó üzleti praktikákat fogják tiltani, ami meg nekünk (a fogyasztóknak) csak jó lesz.
  • lerboy #5
    Lehet szídni az EU-t (és néha kell is), de ma a magyar gazdaságot az EU pénzek tartják életben. És még egy jó darabig többet kapunk, mint amennyit adunk.
  • Narxis #4
    Én csak a jelenlegi formáját utálom bár ez is túlzás. Mondjuk úgy hogy több rosszat látok benne mint jót de a roaming díjak eltörlése kétség kívül jó ötlet. Szomorú egyébként, hogy 10 emberből 9 csak feketében és fehérben tud gondolkodni amikor politikáról, EU-ról vagy bankokról van szó.
  • NullZ3r0 #3
    Ajánlom a cikket mindenkinek, aki utálja az EU-t.
  • FtranX #2
    A kommunikacio mara a tarsadalom es gazdasag egyik legfontosabb alapkoveve valt. Ez egy kozmu, amit hasonloan kell kezelni, mint a viz- vagy aramszolgaltatast. Azok fogjak beruhazni, akik hosszu tavon megterulo, stabil bevetelt hozo befeketetesi lehetoseget keresnek. Ha valahol nincsenek ilyenek, akkor az allamnak kell kiepitenie az infrastrukturat.
  • Olmütz #1
    "Még hiányzik 130-200 milliárd euró befektetés ahhoz, hogy 2020-ig minden európai legalább 30 megabites hozzáféréssel rendelkezzen és a háztartások felében több mint 100 megabites elérés legyen" - No és ki fogja ezt beruházni, ha nem lehet majd pénzt keresni a szolgáltatással? Kroes néni személyesen?