SG.hu·

Mac Minikből épített szuperszámítógépeken tesztel a Facebook

A közösségi oldal számítógépcentrumaiban számos PC és szerver található, melyek többsége saját építésű konfiguráció, de a Linuxos gépek mellett kényszerűségből Mac Minikből is van bőven.

A Mac Miniket a Facebook szoftvertesztelési célokra használja, ezeken a gépeken futtatják és tökéletesítik az iOS-kompatibilis Facebook-klienst. A program bonyolult és számos különböző eszközre készül, így a társaságnak rengeteg Mac Minit kellett vásárolnia. Christian Legnitto, az alkalmazás fejlesztéséért felelős menedzser elmondta, hogy a számítógépeket nagyon meghajtják, hiszen naponta több százezer tesztet végeznek el a segítségükkel, hogy ne maradjon a szoftverben egyetlen hiba sem. A Mac Minik használata az Apple nyomásgyakorlása miatt történik, a kaliforniai társaság ugyanis elvárja, hogy az összes programját az általa gyártott számítógépeken futtassák. A Mark Zuckerberg vezette vállalat az alkalmazást nem is tesztelheti Linuxot futtató konfigurációkon, így finoman a készülékek beszerzésére kényszerítették a Facebookot.


Régebben az Apple szoftvereit mindig az adott céleszközön (telefonon vagy számítógépen) tesztelték, de mióta a szoftverek egyre összetettebbek és bonyolultabbak, azóta a fejlesztők a nagyobb szerverfarmokra támaszkodnak. Az átfogó tesztekhez szükséges erősebb gépek igénye a felhőszolgáltatók malmára hajtja a vizet. Legnitto azt ugyanakkor nem árulta el, hogy pontosan hány Apple számítógépet használnak, de azt igen, hogy ezek több szerverközpontban is megtalálhatók. Az egyik ilyen létesítmény a Svédország északi részén lévő Luleában van.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hungi2013. 12. 10.. 12:31||#7
"Mac Minikbõl épített szuperszámítógépeken tesztel a Facebook"

Én nem látok semmilyen szuperszámítógépet, csak rack szekrénybe pakolt mac mini-ket. Pont az a lényeg, hogy a teszteléshez (gondolom vmi köztes keretrendszerrel) ki tudják a fejlesztõk ezeket bérelni anélkül, hogy mindegyik csak ezért kapna egy mac-et...
© G_ArchAngel2013. 12. 10.. 11:27||#6
Van helyete Mac Mini OSX Server 😊
© asgh2013. 12. 10.. 10:14||#5
Nem érné meg. Az XServe-t a kutya se vette, mert a linuxos alternatívákkal nem tudott versenyezni. Az apple meg miért fejlesztene más gyártó hardverére ingyen OS-t?
Egyébként nem csak a facebooknak van mac mini farmja. A mac mini ebben a méretben meglepõen jó ár/érték arányú gép, így pl. 20-40 db.-os renderfarmnak népszerû megoldás fõleg azoknak, akik nem akarnak komolyabb blade rendszerbe fektetni.
© Linkout2013. 12. 10.. 10:09||#4
Rendszer üzemeltetõknek egyébként baromi nagy élmény lehet új dolgokat kipróbálni. Nézzétek csak meg az elrendezést, az ötletet mögötte. Szerintem izgalmas.
© coolbboy832013. 12. 10.. 01:15||#3
Igen - mert nincs XServe.... viszont én a helyükben, adnék licenszet mondjuk a HP-nak, vagy valakinek, aki vasat gyárt, hogy arra lehessen tenni OSX-et... és akkor lehetne megint 1U méretû vagy valami server...
© pakeszke2013. 12. 09.. 20:49||#2
en oszinten azt hittem, hogy az egy vicc, hogy a kis szar dobozokat osszecsavarozzak...
de hogy igy betoljak egy rack -be az mar faj, nem lehet hogy ez egy tulbuzgo cikkiro fotosoppja?
© ProgServ2013. 12. 09.. 16:49||#1
És nem mellesleg, szép. 😊