SG.hu

75 éves a fénymásolás

Egy diára kézzel írt keltezés és a helyszín: 10-22-38 Astoria. A másolat kicsit életlen, de akkor is egy másolat, mégpedig a világ első xerografikus másolata.

Idén októberben ünnepeljük az első fénymásolt, azaz xerografikus kép megszületésének 75. évfordulóját, amelyet Chester Carlson készített egy második emeleti bérelt lakásban New York Queens negyedében. Az 1938. október 22-én tett felfedezés végül a Xerox alapításához és egy iparág megszületéséhez vezetett. A xeroxgráfia, mint találmány máig meghatározó szerepet tölt be életünkben. Világszerte a legtöbb irodai nyomtató, másoló jelenleg is a xerográfia, azaz az elektrosztatikán alapuló hőrögzítéses képsokszorosító eljárás elvén működik. A fizikusnak és jogásznak tanuló Carlson nevéhez egyébként több találmány fűződik. A forgó hirdetőtábláktól kezdve, az elvezető barázdákkal ellátott esőkabátig és a cipőtisztító berendezésig sokféle felfedezéssel örvendeztette meg az embereket.


Az első xerografikus képpel Carlson célja az volt, hogy az irodában dolgozók munkáját hatékonyabbá és egyszerűbbé tegye. Azóta a Xerox, méretét és tevékenységét nézve sokat, de az alapelveit tekintve semmit sem változott. A vállalat mérnökei, kutatói és tudósai - alkossanak újat akár a nyomdaiparban, a közlekedés, az oktatás vagy éppen az egészségügy területén - ma is azon dolgoznak, hogy a munkát és az életet egyszerűsítsék technológiai megoldásaikkal. "Miközben visszatekintünk a mögöttünk hagyott, szép emlékekkel teli 75 évre a jövőt is szem előtt tartjuk, és folyamatosan azon gondolkozunk, hogy hogyan tehetnénk még könnyebbé a dokumentumkezeléssel járó feladatokat"- hangsúlyozta Ursula Burns, a Xerox vezérigazgatója. Hozzátette a Xerox "The Next 75" elnevezéssel programsorozatot indít 2014-ben, amelynek keretében a vállalat munkatársai az ünneplés mellett a munkavégzést könnyítő fejlesztési lehetőségekről osztják meg elképzeléseiket egymással és az egész világgal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!