SG.hu

A kiszervezés terén erősít a Xerox

Évről-évre nő a szolgáltatási üzletág eredményessége a Xeroxnál. A cég elnöke, Ursula Burns úgy látja, hogy a Xerox stratégiája nem lehet más a jövőben sem, mint az, hogy a kiszervezett üzleti folyamatokat menedzselő szolgáltatásait bővítse, és ezek értékesítését erősítse.

2012-ben a Xerox világszinten elért 22,4 milliárd dolláros forgalmának 70 százalékát a vállalat szolgáltatási üzletága biztosította. Ezen belül is az outsource-olt üzleti folyamatok menedzsmentje (BPO) jelentette a legfőbb bevételi forrást. 2010-ben a Xerox, az egyik legjelentősebbnek számító BPO szolgáltató, az ACS (Affiliated Computer Service) felvásárlásával hatalmas lépést tett a portfoliójának bővítése, az addigiaktól eltérő üzleti lehetőségek feltérképezése és az új piacok meghódításának irányába. A cég közleménye szerint a számok és az eredmények a döntés helyességét támasztották alá.

Azóta több sikeres akvizíción van túl a Xerox, amelyek révén megvetették a lábukat többek közt a HR, a közlekedésszervezési, az oktatási és az egészségügyi informatikai megoldásokat biztosító cégek piacán. Az elkövetkezendő időkre nézve Ursula Burns a legfőbb célként azt határozta meg, hogy a Xerox outsource szolgáltatásaival bármilyen méretű vállalat back-office támogatását biztosítani lehessen, legyen szó pénzügyi, HR, vagy akár informatikai feladatokról. Az elnök a társaság erősségét ugyanakkor abban látja, hogy a cég képes a klasszikus dokumentumkezelési tevékenységét harmonizálni az új szolgáltatásokkal, és mindezekhez versenyképes árakat, és optimalizált, vállalatokra szabott megoldásokat biztosít.

Mindez azt is jelenti, hogy a Xerox természetesen továbbra sem hagy fel a portfoliójában hagyományosnak számító irodai - és nyomdagépek fejlesztésével, előállításával. Ugyanakkor ezek bevezetését még inkább a lokális piacok elvárásainak megfelelően valósítják meg a jövőben, mert - ahogy Ursula Burns megjegyezte - ma már nem léteznek uniformizált megoldások, a lehető legjobban igazodni kell ahhoz, hogy mit várnak el a fogyasztók helyi szinten. Példaként említi Indiát, ahol a kisméretű, de nagy kapacitású gépekre van komoly igény, így a távol- keleti országban az értékesítésben ezekre helyezik a hangsúlyt. A növekedés tehát a Xerox elnöke szerint a lokális piacok átfogó ismeretében, illetve a költségcsökkentési célú, vállalati outsource folyamatok minél teljesebb kiaknázásában rejlik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!