Szekeres Viktor

A fehérek is kezdik felfedezni a Halálos irambant

A Halálos iramban negyedik részének nézőit majdnem fele részt spanyolajkúak tették ki, azonban az ötödik epizódra százalékos arányuk erősen visszaesett.

Amerikában pénteken mutatják be a Halálos iramban-széria hatodik epizódját, s amellett, hogy sokan kíváncsian várják, hogy képes lesz-e ismét felülmúlni magát a sorozat bevétel tekintetében, az is kiderülhet, hogy mennyire változik a közönség összetétele, már ami a nézők származását illeti. A széria ugyanis hatalmas sikerét annak köszönheti, hogy az Amerikában élő színesbőrűek és spanyolajkúak között kiemelkedően szerepelt, azonban a legutóbbi epizóddal változtak az arányok.

Míg a Halálos iramban-sorozat negyedik részének amerikai nézői között mindössze 28% volt fehér, addig az ötödik epizódra az említett csoport aránya 35%-ra nőtt. Ezzel párhuzamosan pedig csökkent a hispán kisebbséget képviselők aránya, hiszen a negyedik epizód esetében majd minden második néző spanyolajkú volt (46%, addig az ötödik résznél már csak kábé minden harmadik (33%). A sorozat természetesen meglehetősen "színes" szereplőgárdája miatt ilyen sikeres a különböző etnikai csoportok körében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!