Szekeres Viktor

Kiderült, hogy mi a Halálos iramban 6 eredeti címe

Furcsa volt, hogy a Fast Five után a Halálos iramban-sorozat ismét visszatér a klasszikus címhez és a hatodik részt már Fast & Furious 6-ként mutatja be, de mint kiderült, nem ez a film valódi címe.

A ComingSoon.net interjút készített a Halálos iramban hatodik részét rendező Justin Linnel Az interjú során többek között az is kiderült, hogy a film valódi címe nem egyszerűen Halálos iramban 6, azaz Fast & Furious 6, hanem Furious 6. Mindez egybevág azzal, hogy az előző epizódban is szakított a stúdió a sima számozás továbbvitelével, hiszen az ötödik rész címe Fast 5 volt. Azonban a stúdió úgy vélte, hogy a Furious 6 cím nem mindenkinek esne le, így maradtak a Fast & Furious 6-nál. (De a film elején az eredeti cím kerül kiírásra.)

Az interjúban egyébként több érdekesség is elhangzik a filmmel, a sorozattal, illetve a forgatással kapcsolatban, hiszen ha valaki, akkor Justin Lin igencsak ismeri a franchise-t, melynek epizódjait a 3. résztől fogva rendezi. Azonban a jövőre bemutatásra kerülő Halálos iramban 7-et már nem ő fogja dirigálni. Lin a tervei szerint az új Halálos iramban-film premierjét követően elkezd John Ridley-vel dolgozni az L.A. Riots forgatókönyvén, mely egy projekt a sok közül, ami az elmúlt években megfogta őt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!