Szekeres Viktor
J.J. Abrams Half-Life- és Portal-mozifilmet tervez
Igazi kockamennyországot vizionál J.J. Abrams, hiszen nem csak Csillagok háborúját akar készíteni, hanem pár hihetetlenül népszerű videójáték mozis adaptációját is leforgatná.
Ha egy üzlet egyszer beindul. J.J. Abrams úgy vállalta el a hetedik csillagok háborúja-epizód rendezését, ha producere is lehet a filmnek, így produkciós cége, a Bad Robot is bekerült a Lucasfilm mellé a gyártók sorába. Ezzel pedig rögtön új horizontok tárultak fel a producer előtt, aminek talán a filmrajongók fognak legjobban örülni. A Deadline értesülései szerint ugyanis a Bad Robot együttműködést tervez a Valve játékgyártó stúdióval, játékaik mozis adaptációját illetően.
E játékok közül a Bad Robot leginkább a Half-Life és a Portal mozis verziója után érdeklődik. Legalábbis erre utalt az, hogy a Las Vegasban tegnap megrendezésre került DICE Summit elnevezésű konferencián Abrams és a Valve vezetője, Gabe Newell sokak meglepetésére bejelentette, hogy megpróbálják kitalálni, hogy miképpen hozhatnának tető alá egy Portal-, illetve egy Half-Life-mozifilmet. Egyelőre persze minden egyéb találgatás értelmetlen, hiszen a projektek még meglehetősen gyerekcipőben járnak. (Abrams egyébként azt is hozzátette, hogy a Valve-val egy új videójáték fejlesztésében is együtt fog működni.