Szekeres Viktor
Kitűzték az Angry Birds-mozifilm bemutatójának dátumát
Vajon a 2016-os év egyik legnagyobb sikere lesz az Angry Birds-mozifilm, vagy éppenséggel a játékot gyártó túlbecsüli a franchise erejét? Szerencsére a készülő alkotás nem élőszereplős lesz.
Szerinted?
A Rovio Entertainment bejelentette, hogy az Angry Birdsből tervezett film 2016. nyarán kerülhet előreláthatóan moziba. A világhódító útjára három éve indult játék gyártója a Gru egyik producerével, John Cohennel kötött szerződést a film elkészítésére vonatkozóan. Az Angry Birds-mozifilm természetesen animált és 3D-s lesz, s minden bizonnyal itthon is látható lesz - s valószínűleg az sem kérdés, hogy eredeti címén láthatjuk Magyarországon is.
Mivel a filmet teljes egészében a Rovio Entertainment fogja gyártani és finanszírozni, ez azt is jelenti, hogy a hollywoodi stúdiórendszeren kívül fog készülni - kérdés, hogy a mozis jogokat megvásárolja-e valamelyik nagy stúdió, vagy a bevételek is teljes egészében a Roviót fogják gazdagítani, már persze a filmet játszó mozikon kívül. A Roviónak ez ráadásul csak az első filmes próbálkozása lesz, hiszen további produkciókat is terveznek idővel.