SG.hu·

Kiderült, miről fog szólni a Need For Speed-mozifilm

Már nem csak a három főszereplője ismert a 2014-ben bemutatásra kerülő Need For Speed-mozifilmnek, hanem az is, hogy nagyjából miről fog szólni a története.

Amerikában 2014. február hetedikén kőkemény verseny fog folyni a kommersz filmeket kedvelő nézőkért, ugyanis jelen állás szerint ekkor kerül bemutatásra a LEGO-film, a Robotzsaru feldolgozása - valamint a Need For Speed mozis adaptációja. Ez utóbbiról eddig annyit lehetett tudni, hogy Aaron Paul főszerepésével fog készülni, a fő női szerepet Imogen Poots kapta, mellettük pedig Dominic Cooper fog föltűnni.

Eddig a történetről nem sokat lehetett tudni, azonban ahogy a színészek nevei kiszivárogtak, karaktereik leírása is nyilvánossá vált. Paul természetesen egy autóversenyzőt fog játszani, akinek van egy szerelőműhelye, amikben versenykocsikat tuningol. Balszerencséjére rávernek egy olyan bűnügyet, amit nem is ő követett el, s ezért börtönbe is kerül, ahonnan szabadulva megkísérel bosszút állni a felelősökön. Poots karaktere egy feltörekvő autóversenyző lesz, akinek az apja mindenét feláldozta annak érdekében, hogy sikeres lehessen. Cooper pedig az autótuningolás világában nagy befolyással rendelkező üzletember lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2012. 11. 16.. 11:41||#3
Az Amerikai taxi óta ez miért meglepõ? 😊
© Okisz2012. 11. 14.. 10:07||#2
ezek szerint a csaj éesz az auróversenyzõ? Gratulálok...
© xido2012. 11. 11.. 23:05||#1
Jut eszembe errõl..ajánlom a témát szeretõk figyelmébe Nathan Fillion (Firefly,Castle) korán és méltatlanul elkaszált cirka 5 éves sorozatát a Drive-ot..