Szekeres Viktor

Tavaly véget ért sikeres tévésorozatból lesz mozifilm

Már évek óta tervbe van véve a Törtetők című sorozat folytatásaként készítendő mozifilm, azonban csak mostantól vált hivatalossá a hír, miszerint Doug Ellin le is forgathatja a brancs utolsó kalandját.

Most már biztos, hogy elkészülhet az HBO Törtetők (Entourage) című 8 évadot megért tévésorozat mozis változata, illetve filmes folytatása. A Warner Bros. stúdió ugyanis a sorozatot készítő Doug Ellin forgatókönyve alapján áldását adta a filmes projektre, melynek rendezője minden bizonnyal maga Ellin lesz. Mivel azonban még teljesen friss a hír, így nem lehet tudni, hogy mikor kerülhet sor a forgatásra azt pedig pláne nem, hogy mikor mutathatják be a filmet.

A Törtetők 2004 és 2011 között futott az HBO-n, s még utolsó éveiben is 2,5 millióan nézték a legújabb epizódok első sugárzásait, de a sorozat heti össznézettsége is legalább 4-5 milliós volt. A mozifilm megszületésében hatalmas szerepet volt a Mark Wahlberg - Stephen Levinson-duónak is, akik már a tévésorozatnál is producerként tevékenykedtek. Mivel még nem ismert a film története, így nem lehet tudni, hogy ki fog visszatérni a sorozat szereplői közül, de arra kvázi mérget lehet venni, hogy ismét láthatjuk Adrian Grenier-t, Kevin Connollyt, Kevin Dillont, Jerry Ferrarát és Jeremy Pivent.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!