Szekeres Viktor

Statham lenyomta Schwarzeneggert, mégis megbukott

Arnold Schwarzenegger után Jason Stathamnek sem sikerült eladnia akciófilmjét. Utóbbi javára mindössze annyi írható, hogy filmje, a Parker még így több embert érdekelt, mint az Erőnek erejével.

Arnold Schwarzenegger után újabb akciósztár szerepelt le csúnyán a mozikban. A különbség csak annyi, hogy míg Schwarzenegger bukása csak pár elvakult fanatikus számára volt meglepetés, addig Stathamtől senki sem számított másra. A szimpatikus angol színész ugyanis évek óta gyártja "egyszemélyes" akciófilmjeit, melyek jegybevétel tekintetében szinte kivétel nélkül gyengén szerepelnek. Nem volt ez másképp az Amerikában pénteken bemutatásra került Parker esetében sem.


Pedig a Parkerben, akárcsak előző filmjeiben, még neves partnert is kapott maga mellé, azonban Jennifer Lopez nem sok vizet zavart - legalábbis a bevételt illetően. Olyannyira nem, hogy a színész a régen megszokott 10 milliós nyitányait sem tudta reprodukálni, hiszen a film mindössze 7 millió dollár bevételt termelt hétvégén a mozikban, s ilyen gyenge nyitányt Statham a 2009-es Crank 2 óta nem produkált. Ez a start azt is valószínűsíti, hogy a Parker Amerikában 20 milliós bevétel alatt fog maradni, így ismét az európai rajongókra vár a feladat, hogy kicsit javítsanak a film mérlegén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!