Szekeres Viktor

Itthon is csúcsot döntött Tarantino

Még sosem néztem meg Magyarországon a premier első napjaiban egy Quentin Tarantino-filmet, mint múlt héten a Django elszabadul című westernt. A toplista első helyének megszerzése nem is volt kérdés.

Quentin Tarantinónak korábban is voltak már egy szűkebb nézői körben sikeres filmjei Magyarországon, azonban olyan sikeres, mint a Django elszabadul még nem. Akár meglepetésnek is mondhatnánk, hogy a mostani westernje sokkal nagyobb érdeklődésre tartott számot, mint a háborús Becstelen Brigantyk vagy a Kill Bill, de nem tesszük, hiszen a világ majd minden országában ez a helyzet.


A filmet csütörtökön 43 magyar moziban mutatták be - zömében szinkronizálva, de akadt feliratos kópia is, és 48 616 néző 64 millió forintot fizetett ki a hétvégi előadások megtekintésére. Ezzel a film természetesen az első helyet szerezte meg a csütörtöktől vasárnapig tartó időszakot összegző hazai mozis toplistán. A heti másik két premierfilm abszolút leszerepelt: A király látogatása Bill Murray-vel 23 moziban 2 332 embert érdekelt, míg az Oscar-díjra jelölt Helen Hunt főszereplésével készült A kezelés csak 969-et.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sandor8206 #10
    Tényleg csak érdekességként vetem fel, mert már unalmas ez a állandó box office ajnározás.
    Szóval csak kérdem, mert nincs kedvem most kiszámolni, de nem lehet, hogy ugyanannyian kíváncsiak Tarantinóra a világon és Magyarországon is mint 10-15 éve? Csak hát az infláció
  • Skynet85 #9
    Picit egyetértek, nem rossz film, de Tarantinotól többet vártam volna, végig elég lapos néhol erőltetett, a vége pedig előre látható volt, és értelmetlen is, már ami a végkifejlettett illeti.
  • tar86 #8
    A fehér ember agyvelejének szétfreccsentésében jó ez a film, azonkívül semmi másban másban! Szinkronja csapnivaló, feliratozva tűrhető! Éljen Obama szerű idiótaság! Egyszer nézhető! Az Oszkár pedig mehet a kukába!
  • willcox #7
    Nem rossz film a Django Unchained, de nem is kiugróan jó. A színészi alakítások nagyon jók.
    Tarantinonak vannak jobb filmjei is, de a Django Unchained is akár többször is nézhető.
  • Vaszilij Artyom #6
    Hmm eltűnt a kommentem pedig nem is szidtam a filmet :-O
  • Zombee #5
    Tarantino azon ritka filmesek egyike, aki azt csinál, amit akar. Fogja a saját forgatókönyvét, és leforgatja a filmjét a saját elképzelése szerint azokkal a színészekkel, akikkel ő akarja. Megteheti, mert jó filmeket csinál. Emellett az utolsó igazi filmesek egyike. A legtöbb forgatókönyvíró, rendező csak melós, elvégzi a neki kiosztott feladatot, sokuknak igényük sincs arra, hogy elmeséljék azt, ami a fejükben van. Ez pocsék filmek mellett is dicséretes lenne.
    Hamarosan mi is megnézzük.
  • GaborT28 #4
    Tarantino ismét alkotott!
  • cstommy #3
    Az egyik legjobb Tarantino film, nem hittem hogy a ponyvaregény és a becstelen brigantik után még látok jó filmet :D
  • johnsilver #2
    Nagyon jónak néz ki. Majd meglessük.
  • NovaTerra #1
    Amellett, hogy Tarantino jó filmeket csinál,a közönség egyre szélesebb rétege kedveli és ismeri. Ráadásul ma már kelő marketing is van filmjei mögött.
    Nem hiába úgy reklámozzák ezt is, hogy Tarantino új filmje. Nem pedig színészeket kezdenek felsorolni, ahogy szokás legtöbbször.