SG.hu·

Az új horrorsiker Tarantinót és Hobbitot vert

Az okos és olcsó, csakis a célközönséget megcélzó marketingnek köszönhetően jól debütált az év első, széles körben bemutatott filmje Amerikában. Ez azért is jó hír, mert egy horrorról van szó.

Amerikában elfogadhatóan nyitott a mozikban a múlt héten bemutatott Texas Chainsaw 3D, mely a legelső Texasi láncfűrészes-film folytatásaként hirdette magát. A Lionsgate nem túl drága filmje hétvégén 21,7 millió dollár bevételt hozott, ezzel pedig megszerezte a toplista első helyét, mégpedig olyan filmek előtt, mint a péntektől vasárnapig 20 millió dollárt produkál Django elszabadul, illetve a 17,5 millió dollárig jutó A hobbit: Váratlan utazás.


Persze mondhatjuk, hogy egy második, illetve egy negyedik hete moziban lévő filmmel szemben nem nehéz győzedelmeskedni, de a 20 millió fölötti start még így is megsüvegelendő. Még akkor is, ha a 2003-as Texasi láncfűrészes-feldolgozás 28,5 millióval nyitott, hiszen annak 2006-os előzményének már csak 18,5 millió dollár jött össze a nyitóhétvégéjén. Tavaly egyébként ezen a hétvégén ugyancsak egy horror nyitott: Az ördög benned lakozik 33,7 millió dolláros nyitóhétvégét produkált.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Okisz2013. 01. 21.. 17:49||#2
Ahogy mondod, Zombee! ;]
© Zombee2013. 01. 12.. 02:18||#1
Jó lenne, ha ide is eljutna moziba, bár én nem ragaszkodom a drága 3D-hez, kisebb moziban is jó lesz nekem fele annyi pénzért 2 hónappal késõbb.