Szekeres Viktor

Megbukott az új Schwarzenegger-film

A heti új filmek közül az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készül The Last Stand startolt leggyengébben, így az egykori akciósztár visszatérése kudarcot vallott.

Mit sem értek az első pozitív kritikák az Erőnek erejével (The Last Stand) című Schwarzenegger-film esetében, ugyanis az akció-thriller elég gyengén kezdett Amerikában. Persze a kedvező vélemények mellé hamar megérkeztek a nem túl hízelgők, jelen állás szerint minden "jó" kritikára jut egy "rossz" is, azonban ami fontosabb, hogy a nézők nem jöttek igazán lázba attól, hogy a 80-as és 90-es évek nagy akciósztárja egy évtizedes kihagyást követően végre saját filmben tért vissza.

Az Erőnek erejével az első pénteki adatok szerint 2913 moziban mindössze 2 millió dollár bevételt hozott, ami azt jelenti, hogy a 4 napos hosszú hétvégén nagyjából 7 millió dollárra lesz jó, ami csak a kilencedik helyhez lesz elég a toplistán. Ez annak fényében nem meglepő, hogy a színész utolsó akciófilmjei már a kilencvenes években sem voltak túl sikeresek, de mind a Hatodik napon, mint Az igazság nevében jobban kezdett annak idején, ráadásul azok nyitóhétvégéje a mostani körülményekre átszámítva nagyjából 20 milliós volt.

Vélhetően a sikertelenség oka nem az, hogy nem sikerült mozgósítani a régi rajongókat, hanem inkább a fiatalok távolmaradása. A tinik nagy része ugyanis nem élt a kilencvenes évek végén és nem biztos, hogy kíváncsiak egy 65 éves színészre, aki számukra inkább politikusként ismert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • GaborT28 #11
    Egyébként miről is szól ez a film?...öööhh...
  • kalapos01 #10
    Az újságírók már látták a filmet itthon is, de itt nincs szó arról, hogy milyen.

    "korántsem nevezhető kudarcott valott produkciónak/szereplésnek"

    Ez szerintem is több annál. Tizedik hely. Viccelsz? Ahelyett, hogy letarolta volna a listát.

    Zombee: Nem. Azt sem.
  • Atyuska #9
    Tudtommal a premier előtti vetítések nálunk január 22., Kedd-en lesznek.
    Addig kedves cikkíró a maga nevében nem hinném hogy nyilatkozhatna, mert nem hiteles.
    Nem értem azt sem, hogy ezen adatok fényében még korántsem nevezhető kudarcott valott produkciónak/szereplésnek.
    Én moziba fogom megnézni, mert kívácsi vagyok a filmre. Persze egy akciófilmtől ne várjunk egy Matrix magasságú bonyolultságot, mert nem is az a célja, hanem a szórakoztatás.
  • Zombee #8
    Te láttad már? És a ratyi vámpír az jó?
  • kalapos01 #7
    Láttad már a filmet? Vagy csak a reklámok szippantottak be és azért hiszed, hogy ez jó?
  • goldmember #6
    Ratyi vámpírokon és varázslókon nevelkedett tinik nem tudják mi a jó.
  • Zombee #5
    Én csakazértis megnézem moziban majd.
  • Kozma89 #4
    Miért van az, hogy az összes Schwarzenegger-ről szóló kis képen mindig Steve Bridges szerepel Schwarzeneggerre sminkelve? :P
  • csimmasz #3
    Szerintem ez a filmesek hibálya, már régóta az a trend, hogyha van egy értékes név, mint egy szinész, vagy játék akkor meg sem próbálnak jó filmet csinálni, csak a névből akarnak pénzt kihozni több kevesebb sikerrel.

  • Hedgehunter #2
    Ott folyatta ahol abbahagyta es azota valoban valtozott a vilag..