Szekeres Viktor

Íme Chuck Norris és Dolph Lundgren a The Expendables 2 forgatásán

Chuck Norris, az őt ábrázoló kép tanúsága szerint jó formában várja a The Expendables - A feláldozhatók második részének forgatását, melyen még jó pár akciófilmes legenda tiszteletét teszi.

Végre képi bizonyítékunk is van arról, hogy Chuck Norris benne lesz a The Expendables - A feláldozhatók második részében, hiszen egy viszonylag friss a neten is felbukkant kép szerint az akciófilmes legenda ott fagyoskodik Szófiában, a film forgatásán. A képen Norris mellett egyébként az első részből ismert Dolph Lundgrent és Terry Crewst láthatjuk, valamint feltehetően a produkció másik három tagját.

Klikk ide!

Arról már volt szó korábban, hogy Sylvester Stallone, aki ezúttal a rendezői posztot átadta Simon Westnek, így csak színészként és producerként szerepel a produkcióban, mindent megtett, hogy a nagy sikerű első részben résztvevőket visszahívja a folytatásra - egyedül Mickey Rourke fog hiányozni a nagy nevek közül. Sőt, pár, még mindig megerősítetlen sztárnév mellett még Jean-Claude Van Damme-ot, Scott Adkinst és sikerült megszereznie, valamint az első részben csak keveset szereplő Bruce Willis és Arnold Schwarzenegger is visszatér. (Egyes megkörnyékezett színészek, mint Antonio Banderas, egyeztetési problémák miatt nem tudták vállalni a részvételt az akciófilmben.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mortep #12
    Yeah!!! Chuck Norris egyetlen fordulatrugással kitörli a rossz arcokat a tér-idő kontinumból, oszt muvi vége.
  • Aldo Moro #11
    Azért Bulgáriában is vannak hidegek. De soká lesz még jövő nyár.
  • Aldo Moro #10
    Mekkora király már az öreg. Azért nem szeretnék tőle kapni egy füles, de Dolph bácsitól sem. :-)
  • Wittgen #9
    Ezaz!!!!!! Már alig várom, én is remélem, hogy még pár részt ki tudnak csiholni belőle. 2 évenkénti adagokban pont jól jönne némi retro akciófilm.
  • Risu Führer #8
    azért van ott hideg mert Chuck Norris lejjebb tekerte a napot.
  • Quantumleap #7
    Bulgáriában hideg van? Hisz az Dél-Európa. És ott tudtommal télen nincsenek is mínuszok.
    Chuck Norris pedig tényleg nem öregszik.
    És Christopher Lamberttel mi a helyzet?
  • G22 #6
    The Avangerst csak is Chuck Norris verheti le!:)))
    ..És persze Arnoldék :))
  • tomboy013 #5
    Chuck Norris is benne lesz? =D Már látom a filmből készült poénos képeket vicceket videókat magam előtt .
  • GazCamp3r #4
    mickey rourke a nagy kár, h nem lesz benne :(
  • Laza #3
    "az első részből ismert Dolph Lundgrent"

    Nem inkább 'az első részben is szereplő Dolph Lundgrent'?
    Mert nem az első részből 'ismerjük' a mukit :)