Szekeres Viktor

Újabb IMAX 3D csemege a magyar mozikban

Itthon, mivel Warner-filmről van szó, csak szeptemberben kerül bemutatásra a Végső állomás című horrorsorozat 5. része, azonban a minőség szerelmesei az IMAX moziban is tunkolhatnak a málnaszörpben.

Amerikában augusztus 12-től, azaz már holnaptól látható lesz a mozikban a Végső állomás 5 (Final Destination 5), nekünk azonban szeptember 8-ig kell várnunk a premierre. És persze arra, hogy kiderüljön, sikerül-e tartania a sorozatban a népszerűségét, hiszen kis túlzással eddig az volt elmondható, hogy egyre több és több bevételt hoztak a részek - márpedig ez elég ritkának számít, hiszen a horrorsorozatok egy gyors csúcsrajáratás után inkább elveszíteni szokták nézőiket.



Ráadásul a Végső állomás-sorozatnak éppen úgy sikerült a negyedik részre már majdnem 200 millió dolláros bevételt elérnie, hogy a formula mindvégig változatlan marad. Vagy lehet, hogy éppen a változatlanság, a kiszámíthatatlanság a siker kulcsa? Persze a negyedik rész 2009-es sikerében az is komoly szerepet játszott, hogy 3D-ben került leforgatásra és bemutatásra, márpedig ebből a szintből a Végső állomás 5 sem ad lejjebb, azzal a különbséggel, hogy ezúttal itthon talán 2D-ben is meg lehet nézni a filmet. Az Intercom közlése szerint egyébként az IMAX-rajongók is örülhetnek, hiszen a Cinema City-arénában IMAX-kópián is megtekinthető lesz az özönvér.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!