Szekeres Viktor

Rendezőt keres a Da Vinci-kód 3

Elveszítette íróját és rendezőjét a Robert Langdon-sorozat. A Da Vinci-kódot és az Angyalok és démonokat rendező Ron Howard és író Akiva Goldsman ugyanis nem vállal kreatív szerepet Az elveszett jelképben.

A Deadline infói szerint Ron Howard nem vállalja Az elveszett jelkép (The Lost Symbol) című Dan Brown-adaptáció rendezését, mindössze producerként kíván részt venni a munkálatokban. A Da Vinci-kódból, valamint az Angyalok és démonokból ismert Robert Langdon kalandjai tehát minden bizonnyal folytatódni fognak, a Sony feldolgozza Dan Brown 2009-ben megjelent regényét is, bár egyelőre még nincs hivatalos bejelentés.

Mint ahogy azt sem lehet biztosra venni, hogy Tom Hanks visszatérne Az elveszett jelkép-re, bár ennek ellenkezője eddig fel sem merült. Azt azonban ugyancsak biztosra lehet venni, hogy a forgatókönyvet nem az első két Langdon-filmet íróként jegyző Akiva Goldsman fogja írni, hanem Steven Knight és Dan Brown.

A harmadik Langdon-film egyébként az előző epizódok bevételeit figyelembe véve merészségnek tűnik, hiszen míg a 2006-s Da Vinci-kód hatalmas siker volt, Amerikában 217, a világ többi részén 540 millió dollár bevételt hozott, addig az Angyalok és démonok iránt sokkal kevesebben érdeklődtek: Amerikában 133, Amerikán kívül pedig 352 millió dollárra csökkent a bevétel, miközben a költségvetés 150 millióra nőtt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pokolfiu #5
    miaz hogy davinci kód 3? ilyen nincs, kettő sincs... különálló mind.

    nekem bejött olyan szintem mint a davinci kód, meg az angyalokésdémonok. viszont szerintem a nem langdon-os könyvek sokkal-sokkal jobbak dan-től, és szerinem sokkal jobb filmeket is lehetne belőlük készíteni, élen a megtévesztés foka c. könyvvel.
  • WinG #4
    A Da Vinci kód és az Angyalok és démonok tetszett, de az Elveszett jelkép ritka gyenge. Kár lenne megfilmesíteni.
  • Ender Wiggin #3
    Én sem vállalnám. :-)
    Ritka szar könyv.
  • kerge30 #2
    Elnézést:Sas Tamás nagybetűvel.
  • kerge30 #1
    Vállalom a rendezést,ha ez a cikk hirdetésnek minősül.sas Tamásnál csak nem lehetek rosszabb,bár eddig csak a lakásomat rendeztem:-)